2021-es nevezési díjak: nagyot spórolt a Ferrari a gyenge teljesítményével

A koronavírus-járvány megrövidítette a 2020-as szezont, ez pedig azt is jelenti, hogy a csapatoknak kisebb összeget kell befizetnie az FIA-nak nevezési díjként.

Sebastian Vettel, Ferrari SF1000

Sebastian Vettel, Ferrari SF1000

Mark Sutton / Motorsport Images

A 2020-as szezon világbajnokaként ismét, immár 7. éve a Mercedes fizeti be a legnagyobb összeget a soron következő világbajnoki szezon előtt az FIA-nak nevezési díjként, míg a Williams legalább ezen a kiadáson spórolt azzal, hogy nem szereztek pontot.

Az Auto Motor und Sport a korábbi éveknek megfelelősen idén is sorba vette, hogy az FIA akutális sportszabályzata alapján melyik csapatnak mekkora összeget kell befizetnie a szezon előtt.

Minden csapatnak egy 556,609 dolláros alapdíjat kell befizetnie, ezen felül a világbajnok esetében pontoként 6677 dollárt, míg minden más pontszerző esetében 5563 dollárt kell fizetniük (a amerikai fogyasztói árindexnek megfelelően).

Még több F1 hír:

A korábbi évekkel szemben látványos a Ferrari visszaesése, míg egy évvel korábban a megszerzett pontjaikat követően 3.3 millió dollárt fizettek, most a 131 pont után csak kicsit több, mint 1.3 millió dollárt fizettek nevezési díjként, amit simán fedez a történelmi bónuszuk.

Csapat Pontok Nevezési díj, dollárban
Mercedes 573 4,482,898
Red Bull 319 2,384,737
McLaren 202 1,718,890
Aston Martin 195 1,679,053
Alpine 181 1,599,379
Ferrari 131 1,314,829
AlphaTauri 107 1,178,245
Alfa Romeo 8 614.836
Haas 3 586.381
Williams 0 569,308

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk Stroll reagált a kínai felvásárlással kapcsolatos pletykákra!
Következő cikk A Coca-Cola is hosszabbított a McLarennel

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország