Zuhog az eső Imolában! A pálya egyik fele vizes, a másik száraz...

Friss képek érkeztek a mai futam helyszínéről, Imolából, ahol jelenleg is zuhog az eső. Úgy tűnik, hogy kaotikus futamra van kilátás, amely rendkívüli izgalmakat hozhat.

MicrosoftTeams-image

MicrosoftTeams-image

Lewis Hamilton nem várhatja nyugodtan a mai futam rajtját, ugyanis leszakadt az eső Imolában, ez pedig azt jelenti, hogy az előzetes taktikai elgondolásokat félre kell dobni, hiszen vélhetően esős gumikon fog elrajtolni a mezőny.

A Motorsport.com helyi tudósítói arról számoltak be, hogy a pálya egyik fele nagyon vizes, míg a másik része száraznak tűnik. Ezek alapján nem lehet tudni, hogy pontosan milyen gumin (intermediate vagy extrém esős) rajtolnak el a csapatok pilótái.

Ez jó hír lehet a mezőny hátsó felébe kvalifikáló pilóták számára, így Fernando Alonso és Sebastian Vettel is dörzsölheti a tenyerét, ugyanis normál körülmények között ezen a pályán rendkívül nehéz előzni. Habár Alonso pillanatokkal korábban majdnem kicsúszott a pályáról, ám végül sikerült megfognia az autóját.

Lando Norris szintén azok közé tartozik, akik örülhetnek az esőnek, hiszen a fiatal brit pilóta az utolsó időmérős körén kiszélesítette a pályát, emiatt pedig elvették a 3. helyet érő körét. A fiatal britnek az esős körülmények segíthetnek odakerülni a közvetlen élmezőnybe.

Talán nem jó hír az eső az újoncoknak, bár Cunoda kétségtelenül jóval előrébbről indulhatott volna, ha nem vágja neki az autóját a gumifalnak. Nyikita Mazepin viszont így is sokszor pördült meg a pályán, az eső vélhetően nem segít az önbizalmán az autóval.

Alonso csupán a 15. helyen végzett...

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Videón, ahogy Cunoda összetöri az AlphaTaurit az imolai időmérő elején
Következő cikk Újabb döntés az FIA-tól, pozíciócsere a pontszerzők között!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország