Zhou kulcsfontosságú lehet az F1 kínai növekedésében - és ezt ő is tudja

A Renault versenyzői akadémiájának versenyzője, Guanyu Zhou minden áron meg akarja valósítani az álmát, hogy Forma-1-es pilóta legyen, ehhez pedig ott van egy aduász a zsebében: az óriási kínai piac.

Zhou kulcsfontosságú lehet az F1 kínai növekedésében - és ezt ő is tudja

Guanyu Zhou (magyar helyesírás szerint Csou Kuan-jü) még mindig csak 21 éves, de már két szezont töltött az F2-ben: idén hatodik lett az összesített pontversenyben, és megszerezte az első futamgyőzelmét is a félbeszakított orosz sprintversenyen.

Mindössze 2,5 ponttal győzte le így a Renault másik akadémista pilótáját, Christian Lundgaardot, azonban szerinte a kínai piac potenciáljával képes lehet eljutni a Forma-1-ig:

„A célom idén az lesz, hogy megszerezzem a szuperlicenszemet, hogy készen álljak arra, hogy ha valamikor felszabadul egy hely a Forma-1-ben, azt elfoglalhassam” – idézi Zhou AFP-nek adott interjúját a PlanetF1.

„Ez az álmom, de mondanék konkrét időpontot arra, hogy ez mikor fog megtörténni. Azt azonban biztosan tudom, hogy a kínai versenyzők közül én kerültem eddig a legközelebb a Forma-1-hez.”

„Az utolsó lépés lesz azonban a legnehezebb, mert a szuperlicenszen kívül meg kell szerezned a lehetőséget is arra, hogy elfoglalj egy üres ülést. Emlékszem, amikor a 2019-es Kínai Nagydíjon beszéltem az emberekkel, mindenki azt mondta, hogy „remélhetőleg 2 éven belül az F1-ben látunk.”

Még több F1 hír:

„Ez is nagy lökést adott nekem. Az ország segít, hogy elérjem a saját, de a kínai motorsport rajongók álmát is. Ez nagyon sok emberhez eljutna – nem csak azokhoz, akik követik a sportot, de szinte mindenhova. Ilyen már történt Kínában: amikor valaki először ér el valamilyen nagy teljesítményt, az emberek sokkal nagyobb figyelemmel fogják követni az adott sportot. Remélhetőleg ezt én érem majd el.”

Zhou legutóbb a 2020-as szezon utáni fiatal pilóták tesztjén ült autóba Abu-Dhabiban, ahol partnere a 2021-es visszatérésre készülő Fernando Alonso volt, akiről elismerően beszélt a kínai pilóta:

„Rengeteg tippet és tanácsot adott. Nem csak a vezetéssel, sokkal több dologgal kapcsolatban: hogyan állítsd be az autót, hogyan tudom jobban menedzselni az akkut a hosszú etapokon, hogyan tudok többet kihozni az autóból egy időmérős körön.”

Ez volt Hamilton Heuréke pillanata.

megosztás
hozzászólás

Ajánlott videó:

Marko nevet a Haas pilótapárosán: „remélem Steiner kordában tartja őket”

Előző cikk

Marko nevet a Haas pilótapárosán: „remélem Steiner kordában tartja őket”

Következő cikk

Alonso lemond az Indy 500-ról és a tripla koronáról?

Alonso lemond az Indy 500-ról és a tripla koronáról?
Hozzászólások betöltése

Cikk részletei:

Sorozat Forma-1
Versenyzők Guan Yu Zhou
Csapatok Alpine
Szerző Köles István Ákos