Kommentár

Zárszó: Végre eljött a Sauber nagy lehetősége?

A Sauber évek óta a mezőny végén kullog, és eddig hiába jött bármilyen befektető, a pénz csak a csődtől mentette meg őket. A technika terén nem tudtak előrelépni - na de talán majd most az Alfa Romeóval?

Charles Leclerc, Sauber C36

Fotót készítette: Joe Portlock / Motorsport Images

A Sauber idén mindössze 5 megszerzett ponttal a konstruktőri bajnokság tizedik, vagyis utolsó helyén végzett. A svájci istállónál csupán Wehrlein tudott pontot szerezni az év során (a szezon első felében, Spanyolországban és Azerbajdzsánban), és neki is elég limitáltak voltak a lehetőségei, lévén, hogy a csapat a Ferrari tavalyi erőforrásával ment. 

Tehát már az év elején is sejteni lehetett, hogy a Sauber nem tud majd labdába rúgni, azonban az mégis elég kínos, hogy Ericsson az idei 20 verseny alatt egyetlen egy pontocskát sem tudott megszerezni. 

Pascal Wehrlein, Sauber walks the track

Ennek ellenére a Sauber "hőse", Pascal Wehrlein jövőre valószínűleg búcsúzik a Forma-1-től (Ő nagyon reméli, hogy csak átmenetileg), míg Ericsson, aki évek óta csak növeli a létszámot a mezőnyben, megtarthatja a helyét az újonc Leclerc mellett. 

A svájciak döntése a versenyzőpárosuk terén elég érdekes - Wehrleint, aki itt-ott egy-egy pontot meg tudott szerezni kirúgják, míg Ericssont csupán a pénze miatt megtartják (bár nyilván az Alfa Romeo révén amúgy is egy komolyabb összeg áll majd a házhoz). 

A svájciak döntése a versenyzőpárosuk terén elég érdekes.

Wehrlein pedig messze nem olyan rossz versenyző, mint azt sokan hiszik a paddock-ban, sőt még a Mercedes is támogatja. Ennek ellenére egyik csapatnál sem maradt hely a számára, és nagyon úgy tűnik, hogy annyira az ezüstnyilak sem hisznek a tehetségében, hiszen akkor tennének valamit érte. 

A Saubernél a Williamshez hasonlóan csakis a pénz számít... és láthatjuk, hogy ez már a brit istállónál sem éppen egy győztes stratégia. 

A Saubernél a Williamshez hasonlóan csakis a pénz számít...

Jövőre ugyanis ott állnak majd Ericssonnal - aki nem éppen a fejlesztés mestere - és az újonc Leclerc-kel, akit nagy tehetségnek tartanak, de nyilvánvalóan akkor is idő kell neki, hogy beletanuljon a királykategóriába. 

Marcus Ericsson, Sauber

Tulajdonképpen a Sauber a lehető legjobb opciót választotta, amikor elfogadta a Ferrari alfa romeós ajánlatát. Ezzel ugyanis egy olyan hátteret kapnak, amit legutóbb a BMW-vel alakítottak ki. Bár az Alfa Romeo egyelőre nyilvánvalóan nincs annyira otthon az F1-es technikában, mint anno a BMW az erőforrásai révén volt, az majd kiderül, hogy az olasz márka milyen mértékben tud hozzájárulni a Sauber technikai fejlődéséhez. 

Az már alapvetően nagy előrelépést jelent majd, hogy a Sauber jövőre a Ferrari legújabb specifikációjú erőforrásával versenyezhet, és az Alfa Romeótól kapott támogatás még jó néhány fejlesztésre is elég lehet. 

A Ferrari az Alfa Romeóval egyértelműen egy B-csapatot szeretne kiépíteni magának a Forma-1-ben.

A Ferrari az Alfa Romeóval egyértelműen egy B-csapatot szeretne kiépíteni magának a Forma-1-ben, ahogy a Red Bull is tette a Toro Rossóval. Az olaszok ugyanis felismerték a saját fiatal versenyzői programjuk fontosságát, és ehhez a következő lépés egy istálló, ahol ők dönthetnek a pilótákról. Hamarosan ugyanis valószínűleg nem csak Leclerc, de Giovinazzi is bemutatkozhat majd a száguldó cirkuszban. 

Vagyis 2018-tól a Saubernak jó esélye lehet rá, hogy a mezőny legutolsó helyéről előrelépjen. Régen ugyanis a szűk költségvetésből versenyezni tudtak a kisebb csapatokkal. Idén azonban a McLaren végzett előttük a bajnokságban, de még nekik is 30 pont gyűlt össze a folyamatos megbízhatósági problémákkal - szemben a Sauber 5 egységével.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Jobb, mint a Mercedes? Galérián a Ferrari SF70H fejlődése
Következő cikk Legendás Ferrarik: Ascari legyőzhetetlen 500 F.2-ese

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország