Kommentár

Zárszó: A Renault a végén robbantott Sainzzal

A Renault egy elég megosztó szezont zárt 2017-ben, hiszen az autójuk nagy előrelépésnek bizonyult a tavalyi géphez képest, csakhogy Jolyon Palmerrel hatalmas hibát vétettek.

Nico Hulkenberg, Renault Sport F1 Team RS17

Nico Hulkenberg, Renault Sport F1 Team RS17

Zak Mauger / Motorsport Images

A Renault 2016-ban tért vissza gyári istállóként a Forma-1-be, és mivel a döntést akkor túl későn hozták meg, így a tavalyi évet tulajdonképpen csak túl kellett élniük a Lotus kasztnijával. 2017-re viszont rengeteget készültek, az autót már tavaly is elkezdték, ami meg is látszott az idei gépen. 

A Renault alapvetően nagyot lépett előre, és meglátszott az autón, hogy teljes mértékben saját fejlesztés volt. Többnyire ott voltak a középmezőnyben (persze pályától függően), és Hülkenberg révén rendszeres pontszerzőnek számítottak hétről hétre. Különösen a szezon második felében, főleg, miután Palmert Sainzra cserélték.

A végén pedig éppenhogy meglett nekik a konstruktőri hatodik hely is, hiszen szoros csata folyt a Toro Rossóval és a Haassal. A franciák azonban Hülkenberg kis trükkjével végül megszerezték a hatodik pozíciót a versenyen, ami valóban milliókat ér az összetettben is. 

Végül megszerezték a hatodik pozíciót a versenyen, ami valóban milliókat ér az összetettben is.

Ez a "bónusz" pedig egyáltalán nem jön majd rosszul 2018-ra, hiszen egy-két extra fejlesztésre biztos elég lesz. 

Nico Hulkenberg, Renault Sport F1 Team

Nico Hülkenberg érkezése tehát egyértelműen jót tett a csapatnak. A német ugyanis azonnal felvette az elsőszámú versenyző szerepét, és rendszeresen hozta a pontokat, ami meg is látszik a versenyzői bajnokságban, hiszen végül 43 ponttal tízedik lett (tulajdonképpen ugyanannyi egységet gyűjtött, mint Massa a Williamssel).

Carlos Sainz azonban a Toro Rossónak is sokat hozott, hiszen végül 54 ponttal zárt - ebből csupán 6-ot szerzett a Renault-val/Renault-nak. A többi mind a bikák kiscsapatához ment, ami a végén épp nem volt elég a Renault-val szemben. 

Carlos Sainz Jr., Renault Sport F1 Team

A spanyol tulajdonképpen átmenetileg egy rosszabb autóba, de egy nagyobb, gyári istállóhoz ült át, aminek hosszútávon meglehet az eredménye. A Toro Rossótól ugyanis már nagyon dobbantani akart, de a Red Bullnál már nem volt hely. Mindent összevetve így egy jó kompromisszum született, hiszen a francia istállónak a jövő szezonban sok egységet szerezhet - miközben Sainz is érezheti az előrelépést a pályafutásában. 

Jolyon Palmernek menni kellett.

Jolyon Palmernek pedig menni kellett. Igazából azt is mondhatjuk, hogy a britnek felesleges volt második esélyt adni a tavalyi év után, de valószínűleg jól hozott a konyhára, és a Renault-nak nem is nagyon volt jobb opciója. Így arra gondoltak hátha... az idei évben Hülkenberg mellett azonban kijött a teljesítménybeli különbség - vagyis így is túl későn, de jó, hogy végül ejtette a francia csapat. 

Mire számíthatunk 2018-ban? 

A Renault lépésről lépésre a bajnoki cím felé halad - vagy legalábbis szeretnének - és egyelőre mondhatjuk, hogy jó irányba indultak el. A rendszeres pontszerzés után a konstruktőri negyedik/ötödik hely lehet a következő lépés, majd pedig 2019-ben a dobogók, végül 2020-ban a bajnoki csata. 

Az biztos, hogy a Hülkenberg-Sainz páros erős lesz, és ez meglátszik majd a csapat eredményein is. Az autó is valószínűleg következetesebben teljesíthet, ahogy a motor is előreláthatóan megerősödik (a Red Bullban ugyanis győzelemre képes). Szóval izgalmas év elé nézhetnek a franciák, és nagyon is van okuk reménykedni...

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Akkor most mi lesz a Williamsszel?
Következő cikk "Olyan embereink is vannak a Ferrarinál, akik kizárólag a kiskapukat keresik a szabályokban!"

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország