Kommentár

Zárszó: A Haas majdnem mennybe ment - aztán mégsem...

A Haas nagy reményekkel vágott neki a 2018-as szezonnak, aztán majdnem végre is hajtották a csodát, és majdnem negyedikek lettek a konstruktőrök között. A lendület azonban a szezon végére elfogyott.

Kevin Magnussen, Haas F1 Team VF-18, Romain Grosjean, Haas F1 Team VF-18

Fotót készítette: Sam Bloxham / Motorsport Images

Az amerikaiak szerettek volna egy jelentős előrelépést elérni 2018-ban, ami tulajdonképpen sikerült is. A nyári szünet után a Renault-val a konstruktőri negyedik helyért versengtek, míg a franciák le nem hagyták őket. A korábbi szezonok tekintetében ez azonban egy jelentős előrelépésnek számít az esetükben. 

További híreink:

Talán kétség nélkül kijelenthetjük, hogy a Sauber mellett a Haas bizonyult az F1-es mezőny idei másik meglepetésének. Ezt részben a Ferrari erős erőforrásának, részben a versenyképes autójuknak köszönhetik, mellyel akár több pontot is szerezhettek volna, ha nem hibáznak annyit és nem keverednek olyan sok incidensbe. 

Összességében a konstruktőri ötödik hely akkor is egy nagyon szép eredmény, még akkor is, ha a végén 93 ponttal zártak a 122 egységes Renault mögött. Igaz, ha a Force India a teljes szezont egy tulajdonossal zárta volna, akkor ők lettek volna az ötödikek - 111 ponttal - de ez mit sem vesz el a Haas érdemeiből. 

Versenyzői fronton azonban idén meglátszott a különbség. Romain Grosjean egy elég nehéz időszakon ment keresztül a szezon első felében, így a végén mindössze 37 ponttal zárt, ami messze elmaradt Kevin Magnussen 56 pontjától. Hiába a dán számít az egyik "balhés" versenyzőnek a paddock-ban - Grosjean a másiknak, csak ő inkább a folytonos panaszkodásaival hívja fel magára a figyelmet. 

Kevin Magnussen, Haas F1 Team, Romain Grosjean, Haas F1 Team

Kevin Magnussen, Haas F1 Team, Romain Grosjean, Haas F1 Team

Fotó készítője: Andy Hone / LAT Images

Mindezek ellenére a Haas egyik versenyzőjétől sem válik meg 2019-re - tulajdonképpen sokkal jobb pilótákat amúgy sem tudnának beszerezni a Ferrari merítéséből - fiatalokat ugyanis nem szerettek volna, ahogy az olaszok B-csapataként sem üzemelnének. Arra ott a Sauber. 

Jövőre tehát újult erővel vághatnak bele a szezonba, és az biztos, hogy az idei előnyük sem tűnik el teljesen. Főleg ha a Scuderia jövőre is a mezőny egyik legerősebb motorját biztosítja majd nekik. Az ugyanis nem lehet véletlen, hogy a Sauber és a Haas is ekkora fejlődésen ment keresztül - miközben a Ferrari motorja kiválóan muzsikált a gyári istállóban is. 

Igaz, a svájciak a szezon végére megelőzték a Haast - és mivel az amerikaiak nem kértek a szorosabb együttműködésből a Ferrarival, könnyen előfordulhat, hogy jövőre huzamosabb ideig is felcserélődnek köztük az erőviszonyok.

A Haas tehát érdekes év elé néz 2019-ben...

Csapatok összehasonlítása - Haas

Csapatok összehasonlítása - Haas

Fotó készítője: Motorsport Hungary

Tippeltünk

A Haas elmúlt években látott teljesítménye alapján nem vártunk tőlük ekkora fejlődést - azt hittük a mezőny második felében tanyáznak majd. Nem véletlen, hogy a mezőny egyik meglepetéscsapata lettek.

Valós végeredmény: konstruktőri 5. hely

Dávid tippje: konstruktőri 8. hely

Klári tippje: konstruktőri 9. hely

Gergő tippje: konstruktőri 8. hely

További híreink:

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Alonso szerint a McLaren 2018-ban csak rossz kompromisszumokat kötött
Következő cikk Hamilton már 9 millió követő fölött jár az Instagramon

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország