Zandvoort az F1 érdekében fontolóra veheti a közönség nélküli Holland Nagydíjat

Robert van Overdijk, a pálya igazgatója a lapunknak adott exkluzív interjújában elmondta, nem zárható ki az az opció, hogy közönség nélkül rendezzék meg a Holland Nagydíjat 2020-ban.

Overview Circuit Zandvoort with Max Verstappen, Red Bull Racing RB7

Fotót készítette: Chris Schotanus

„Ez szeptember első napjáig teljességgel lehetetlen. Rutte egészen egyértelműen fogalmazott tegnap, példaként felhozva a labdarúgást. Minden versenyeseményünk engedélyköteles, csak mint a futball, így ezek a korlátozások ránk is vonatkoznak.”

Még több F1 hír:

„A lehető legtöbb fogatókönyvön gondolkodunk, de a körülöttünk lévő világ minden nap, vagy minden héten változik, szóval ez elég nehéz. Éppen emiatt a lehető legnagyobb mértékben az alapján dolgozunk, amit tudunk.”

„Mindenekelőtt ez szeptember első napjáig nem lehetséges, nézőkkel, és nézők nélkül sem. Azt is tudjuk, hogy a következő időszakban még mindig nyitott marad a kérdést illetően. A FOM-tól és az FIA-tól függünk, de talán még ennél is fontosabb, hogy a kormányunktól és a vírus kifejlődésétől is.”

A hollandok nem akarnak arra gondolni, hogy közönség nélkül rendezzék meg a visszatérő nagydíjukat, de bármennyire is ki akarnák zárni ezt az opciót, nem tudják. A sportigazgató Jan Lammers jelezte, hogy emiatt minden opció nyitva áll.

„Nézzék, személy szerint nagyon jól megértem Jan elsődleges reakcióját. Ez az én első reakcióm is. Ha önök lennének a helyünkben, akkor határozottan meg akarnák ünnepelni az első ilyen eseményt 35 év után, 104 ezer nézővel. Csak többet akarunk ennél. Különben is, a valóság most más.”

Completed Zandvoort banking

Completed Zandvoort banking

Fotó készítője: Geobrugg

„Nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy egy lánc részei vagyunk. Abban a pillanatban, amikor a Forma-1-ben 2, vagy 3 csapat kiesik, mert nulla bevételük van, akkor az a következő évek minden versenyére kockázatot jelent. Konkrétan ez azt jelenti, hogy hozzájárulunk egy bizonyos számú versenyhez. Szükség esetén nézők nélkül is, mind a közérdek érdekében.”

A szakember azt látja, hogy a közvélemény folyamatosan változik. „Az egyik oldalról ott van az, hogy választhatsz aközött, hogy idén egyáltalán nincs verseny, még a televízióban sem, vagy például Hollandinában garantálod ezt a nézőkkel a következő három évben, de idén csak a televízióban történik meg mindez, pusztán az egész szektor kedvéért.”

„Azt látom, hogy az emberek most ezekre a versenyekre vágyakoznak, és azt mondják, oké, megnézik a futamot a tévében ebben az évben.” - folytatta. „Ha közönség nélküli televíziós eseményt akarnak rendezni, akkor Zandvoort konstruktív partnerként hajlandó gondolkozni. Abban a pillanatban, amikor konkrét kérés érkezik, erkölcsi kötelességünk, hogy gondolkodjunk róla.”

Ez azonban pénzügyi kérdés is. Az olyan versenyek, mint Zandvoort és Spa, nagyban függnek a jegybevételeiktől. „22 országban versenyeznek. Ez mindenhol más lesz. Az egyiket a kormány támogatja, a másik pedig teljesen a jegybevételtől függ. Mindig egy konkrét helyzetről van szó. A legfontosabb azonban az, hogy amikor ez a kérdés végre megérkezik, először elgondolkodunk rajta, és meglátjuk, hogy hogyan lehet azt kidolgozni. Először azonban várjunk, és nézzük meg, hogy ez a kérdés konkrét-e.”

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Ma este 8 órától retro futamot ad 1994-ből a Forma-1: kötelező darab
Következő cikk Alonso: Amikor elhagytam az F1-et, hátra kellett lépnem, most 23 évesnek érzem magam!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország