Zak Brown nagyon elégedett a McLaren új csapatfőnökével

A McLaren bemutatta új, 2020-as autóját, az MCL35-t a csapat wokingi központjában. Az autót idén is a Lando Norris, Carlos Sainz pilótapáros fogja vezetni. Andreas Seidlnek ez lesz az első teljes szezonja csapatfőnökként a Forma-1-ben.

Andreas Seidl, Team Principal, McLaren, and Zak Brown, Executive Director, McLaren

Fotót készítette: Andy Hone / Motorsport Images

Az autó festése változott tavalyhoz képest, idén ők is matt festéssel dolgoznak, és hangsúlyosabb lett a kék szín is az autók oldaldobozain. A tavalyi évhez hasonlóan, a pilóták overálján megint a kék szín dominál.

Az igazán fontos dolgok azonban a festés alatt lapulnak: keskenyebb lett az új McLaren orra, az első szárnya a Ferrarijéhoz hasonlóan kívül laposabb, belül meredekebb, hogy a kerekeken kívülre terelje a levegőt.

A McLaren látványosan más koncepciót választott az első felfüggesztés aerodinamikájával, mint a Red Bull és a Ferrari. Szintén feltűnő az új felső légbeömlő, amely szélesebb, laposabb, és látványosan több részre osztott. Hamarosan a McLarenről is megjelenik majd a részletes technikai elemzésünk.

Egy erős tavalyi év után, – 4. hely a konstruktőri bajnokságban - a csapat német vezetője, Andreas Seidl azt monda, a továbbiakban is szeretnének meglepetéseket okozni, és közelebb szeretnének kerülni az élcsapatokhoz.

Még több F1 hír:

A bemutató alatt a McLaren vezérigazgatója Zak Brown dicsérte a szakembert, aki a Porsche sikeres LMP1 projektjének volt vezetője korábban. „Andreas nagyszerű munkát végzett a csapat formálásában és vezetésében. Nem is kívánhatnánk nála jobb szakembert.”

Seidl szerényen csak annyit mondott: „Fontos, hogy a realitások talaján maradjunk, a 2019-es eredményeink ellenére is. Nemsoká minden csapat a nulláról fog újrakezdeni mindent, mindenki nagy ambíciókkal dolgozik.”

„Nagyon elégedettek vagyok eddig azokkal a fejlesztésekkel, amiket télen végeztünk el az autón. Lehetünk optimisták, de realisztikusnak is kell lennünk. Elvégeztük a házi feladatunkat, és készen állunk az új szezonra.”

McLaren MCL35

McLaren MCL35

Fotó készítője: McLaren

Carlos Sainzot legjobban az autó keskenyedése fogta meg: „Az egész sokkal keskenyebbnek és vékonyabbnak néz ki. Úgy érzem, most áll össze minden a csapaton belül. Jó lendületben voltunk a szezon végén, és erre szeretnénk építeni” – nyilatkozta Sainz, aki utólag a dobogóra is felállhatott a Brazil Nagydíjon.

Norris hozzátette: „Idén a csapat rendelkezésre állt az összes visszajelzésünk tavalyról, minden, amit Carlos és én mondtunk nekik. Ezt az autót jobban a magaménak érzem, és alig várom már, hogy végre pályára guruljak vele.”


A képek után videón is megnézhetjük a McLaren-Renault 2020-as autóját. Az MCL35 is bemutatkozhatott, amit Carlos Sainz Jr., és Lando Norris fog vezetni. Kezdődhet a nagy téli teszt!

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Sainz és Norris 2020-as F1-es sisakja: képek
Következő cikk Így mutat a McLaren idei F1-es szerelése: képek

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország