Yamamotót lenyűgözte az F1-es autó ereje

Naoki Yamamoto élete egyik legnagyobb élményeként számolt be az FP1-es szereplése után, hiszen lehetőséget kapott arra, hogy pályára guruljon a Japán Nagydíjon a hazai közönsége előtt a Forma-1-ben.

Naoki Yamamoto, Toro Rosso

Mark Sutton / Motorsport Images

A Honda már az év eleje óta tervezte azt, hogy Naoki Yamamoto lehetőséget kaphat a Japán Nagydíj első szabadedzésén, ami most meg is történt. A 31 esztendős nagyon tapasztalt Honda-támogatott pilóta, aki a Super Formulában és a Super GT-ben is bajnok lett, a Toro Rossónál kapott lehetőséget Pierre Gasly autójában.

Még több F1 hír:

Yamamoto, aki először bocsánatot kért Gasly-tól, amiért „elvette” az autóját, remek teljesítményt nyújtott és kevéssel maradt el Daniil Kvjat idejétől, bár az orosz a gyengébb keveréken futotta meg a legjobb körét. Ahogyan Naoki is fogalmazott a Sky Sports kérdésére, a legfontosabb az volt, hogy ne törje össze a Toro Rossót és folyamatosan adatokat szállítson a pályáról, amit rendkívül jól ismer.

Ez is meg is történt, és a pilóta elmondta, rendkívül nagy meglepetésként érte az, hogy milyen erős az autó, így számára is igencsak érezhető volt a differencia, főleg azok után, hogy ezek voltak az első F1-es méterei. Ezelőtt csak szimulátoron tesztelhetett. Yamamoto az egyensúlyról is mondott néhány szót, amivel nem volt túl elégedett az alulkormányzottság miatt és a lassú kanyarokban kicsit trükkös volt az autó hátulja, de összességében nagyon élvezte a körözgetést.

 

A Honda versenyzője köszönetet mondott a márkának, a Red Bullnak, a Toro Rossónak, valamint a közönségének, akik igen közelről szurkolhattak neki egy éles F1-es szabadedzésen. Yamamoto végig csak mosolygott az interjúk közben, bár azt megjegyezte, versenyzőként nem volt a legelégedettebb, mert gyorsabb is tudott volna lenni, és nem feszegette a határokat, de látván azt, hogy mit nyújtott visszafogottan és elsőre, később egy teszten, ahol több órája lehetne a körözgetésre, akár újabb meglepetést is okozhatna.

"Bár eddig még csak szimulátorban mentem forma-1-es autóval, annyit készültem rá, amennyit csak tudtam. Valóban elég volt ennyi munka? Nem tudom. Sokan vannak, akiket most említenem kéne, de elsősorban a Toro Rosso és a HRD Sakura emberei, akik a Honda motorért felelősek, rengeteget segítettek, hogy ez a lehetőség összejöjjön."

"Sajnos nem lett valami fényes a helyezésem, és Kvjattól is kikaptam, de szerintem nem vallottam szégyent. Köszönöm mindenkinek, aki segített, nagyon élveztem első köreimet az autóban. Ha 5-10 másodperccel végeztem volna a csapattársam mögött, azzal nem sokat tudott volna a csapat kezdeni, de így, hogy mindössze egy tizedre voltam, úgy gondolom, elég hasznos munkát végeztem. Mindig is nagy csodálattal tekintettem erre a sorozatra, de most végre testközelből is megismerhettem, milyen."


Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk ÉLŐ F1-ES KÖZVETÍTÉS: második szabadedzés - Japán Nagydíj (LIVE)
Következő cikk A Forma-1 készül a tájfunra

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország