Wolffot nem lepte meg a sportfelügyelők döntése – „A célunkat így is megvalósítottuk”

Az első katari szabadedzést követően az FIA ismertette a brazíliai incidens felülvizsgálati kérelmével kapcsolatos döntését, és kiderült, hogy nincs szükség további vizsgálatra, így Max Verstappen biztosan nem fog büntetést kapni a Lewis Hamilton ellen bemutatott kétes manőveréért.

Toto Wolff, Team Principal and CEO, Mercedes AMG

Fotót készítette: Jerry Andre / Motorsport Images

Miután a keddi napon előkerültek a belső kamerás felvételek az esetről, a Mercedes egyből akcióba lendült, és megkérte az FIA-t, hogy vizsgálják újra a történteket, mivel ez érzésük szerint új és releváns bizonyíték volt.

Ebből azonban végül csak az első érvényesült, tehát a bizonyíték maga új volt, hiszen a futam során még nem voltak elérhetőek a belső kamerás felvételek, a bírák azonban nem találták azt elég perdöntőnek ahhoz, hogy újranyissák az ügyet.

Ezzel pedig biztosság vált, hogy Verstappen megtarthatja a második helyét, nem lesz szankció. Toto Wolff, a Mercedes csapatvezetője igazán paprikás hangulatban volt Brazíliában, és lényegében elmondta, hogy ott próbál majd alátenni a Red Bullnak, ahol csak tud, most azonban mégis egészen nyugodtan vette tudomásul, hogy nem jártak sikerrel.

Még több F1 hír:

„Teljes mértékben várható volt. Szerintem mi egy beszédtémát akartunk generálni köré, mert vélhetően ez még téma lesz a következő versenyeken is. Ezt a célt pedig sikerült megvalósítanunk. Nem igazán hittük, hogy ennél többet érhetünk el” – mondta az osztrák a döntésről.

A Red Bull eközben érthető módon örült, hogy nem lesz változás, Chrisitan Horner csapatvezető pedig arra utalt, hogy meglett volna a kockázata annak, hogy a helyzet elszabadul, amennyiben más ellentmondásos eseteket is újranéznének.

„Ez véleményem szerint nyilván a helyes döntés, mert máskülönben kinyitottuk volna Pandóra szelencéjét az összes többi, azon a futamon történt esettel kapcsolatban. A legfontosabb most az, hogy erre a futamra koncentráljunk. Jó itt lenni Katarban. Jó pálya lesz ez, mi pedig egy jó, tiszta és fair csatát akarunk nemcsak itt, de Dzsiddában és Abu-Dzabiban is.”

Ilyen F1-es szemmel a katari aszfaltcsík

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Ilyen egy kör a katari MotoGP pályán F1-es autóval, bemutatja Max Verstappen
Következő cikk Mazepin nem vehet részt a katari FP2-n

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország