Wolffnak „vasököllel” kellett rendet tennie Rosberg és Hamilton között

Toto Wolff szerint a Mercedes nem tudhatta előre, hogy Nico Rosberg és Lewis Hamilton között meg fog romlani a kapcsolat, mivel szerinte ebben olyan tényezők is játszottak, „amelyről senki nem tudott, és nem is fog.”

Toto Wolff, Executive Director (Business), Mercedes AMG

Fotót készítette: Steve Etherington / Motorsport Images

Azok után, hogy gyerekkorukban egymás ellen gokartoztak, Nico Rosberg és Lewis Hamilton 2013 és 2016 között csapattársak voltak a Mercedesnél. A csillagosok dominanciája miatt háromszor is közöttük dőlt el a világbajnoki cím sorsa, ami olyan esetekben csúcsosodott ki, mint a 2014-es Belga, vagy a 2016-os Spanyol Nagydíj, ahol össze is ütköztek.

Azok után, hogy Rosberg 2016-ban legyőzte Hamiltont, be is jelentette a visszavonulását. Rosberg és Hamilton kapcsolatáról Toto Wolff beszélt Jake Humphrey High Performance podcastjében, és kijelentette, hogy egyáltalán nem igaz, hogy a kemény vetélkedés ahhoz is hozzájárult, hogy a legjobbat hozzák ki egymásból:

Még több F1 hír:

„Szerintem nem a legjobbat, hanem negativitást hoztak ki egymásból” – mondta Wolff. „Ennek ellenére még ugyanúgy csapatjátékosnak kell maradnod. Ha a verseny utáni megbeszélésen a két pilóta még mindig ellenséges egymással, az megfertőzi az egész szoba hangulatát, ezt pedig soha többé nem fogom megengedni.”

„Ezen nem tudtam változtatni, mert a két pilóta hamarabb érkezett a csapathoz, mint én. Senki nem tudta igazán, milyen kettejük kapcsolata a múltban. Csomó olyan tényező volt, amiről nem tudtunk, és valószínűleg nem is fogunk tudni semmit.”

„Ezért is figyeljük folyamatosan, hogyan dolgozik egymással a két pilóta, mi történik akkor, amikor az egyikük kudarcot vall. Elfogadjuk, hogy idegesítő, és fájdalommal jár ez a csata kettejük között, de próbáljuk fenntartani a pozitív hangulatot a csapatban.”

Wolff szerint annak ellenére, hogy mindkettőjüknél később érkezett a csapathoz, sikerült egy olyan munkamorált kialakítaniuk, ahol a csapat az első.

„Ez hihetetlenül nehéz volt, mert én még új voltam a Forma-1-ben, amikor a csapathoz kerültem, Nico és Lewis pedig már sokkal régebb óta itt voltak. Így is létre tudtam hozni, néha vasököllel, egy olyan környezetet, amelyben a csapat volt az első, amelyben megértették, hogy nem okozhatnak nekünk, vagy a Mercedes márkának csalódást.”

„2014-ben szerintem ebben az önzőség is szerepet játszott. Azt mondtam nekik, hogy „amikor legközelebb közel kerülnek a másikhoz, gondoljanak a Mercedes márkára, gondoljanak a csapatban dolgozó emberekre, gondoljanak Dieter Zetschére, a Mercedes (egykori) vezérigazgatójára. Ez majd megváltoztatja, hogyan viselkedtek a pályán. Nem tehetitek a másikat a falba.” Mindig világosan kijelentettem, hogy amennyiben ezek ismétlődően megtörténnek, könnyedén leültetek valakit a padra egy pár verseny erejéig.”

„Pierre nem akarja azt látni, hogy Sergio jól teljesít”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Berger az imolai balesetéhez hasonlította Grosjean tavalyi incidensét
Következő cikk A Williams nem fog kompromisszumot kötni a 2022-es autójával

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország