Wolffnak „elege van a kifogásokból” a Mercedes teljesítményével kapcsolatban
A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff kijelentette, hogy már unja a rossz teljesítményükkel kapcsolatos, folyamatosan változó magyarázatokat és kifogásokat, miközben Lewis Hamilton sorozatban másodjára is kiesett a Q2-ben.
Azután, hogy az autójával elégedetlen a pénteki szabadedzéseket követően úgy nyilatkozott, hogy szerinte akár a Q1-ben vagy a Q2-ben is kieshet az időmérőn, beteljesültek a Mercedes legrosszabb álmai azzal, hogy a hétszeres világbajnok tényleg csak a 11. legjobb időt autózta a Q2-ben.
A hibridkorszak 2014-es kezdete óta ez az első alkalom, hogy Hamilton két egymást követő versenyhétvégén sem jutott be a Q3-ba. A helyzet megértésén csak nehezít, hogy mindeközben George Russell egy remek egyéni körrel ott van a második sorban, elválasztva az egyéni hibákat halmozó, de egyébként villámgyors McLareneket.
Wolff szerint egyértelmű volt, hogy a melegebb, napsütéses első és harmadik szabadedzésen jobban működött az autójuk Abu-Dzabiban, de elfogadhatatlannak tartja, hogy ez véletlenszerűen, napról napra változik.
„A harmadik szabadedzést szerintem domináltuk is, már ha lehet ilyet mondani” – nyilatkozta Wolff a Sky Sportsnak az időmérő után.
„Az időmérőn azonban semmi nem jött össze, bár valószínűleg ennyi volt az autóban. Norris egyébként valószínűleg legyőzött volna minket az időmérőn, de most nem erről van szó. Ennél magasabbak voltak az elvárásaink.”
Arra a felvetésre, hogy magasabb pályahőmérséklet mellett jobb eredményt érhettek volna el, Wolff kijelentette, hogy „Oké, persze, de már elegem van a kifogásokból és a különböző magyarázatokból arra, hogy miért vagyunk lassúak.”
„Most gyorsak vagyunk a melegben, lassúak a hidegben, miközben egy versennyel ezelőtt még éppen ennek az ellenkezője volt igaz. Örülök, hogy letudtuk az év utolsó időmérőjét, jövőre pedig egyébként is egy teljesen új autóval készülünk.”
Norris nagyon önkritikusan nyilatkozott, miután "ismét sz*r munkát" végzett a szombati időmérőn.
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.