Wolff: Vettel és Stroll nemsokára szembekerül a „valósággal”

Toto Wolff véleménye szerint az Aston Martin neve alatt versenyezni a Forma–1-ben egyfajta szembekerülés lesz a valósággal Sebastian Vettel és Lance Stroll számára, akiknek az lesz a felelősségük, hogy a brit márkát a csúcsra juttassák.

Wolff: Vettel és Stroll nemsokára szembekerül a „valósággal”

A Racing Point elhagyta ezt az elnevezést, és idéntől már Aston Martinként folytatják. Sokan arra számítanak, hogy a névváltással egy kicsit az ambíciók is megugranak majd. A Mercedes csapatvezetője, Toto Wolff szerint azonban ez a változtatás nyomást helyez majd az egész istállóra és a versenyzőkre is.

„Amikor egy ilyen tradíciókkal rendelkező autógyártót képviselsz, akkor arra kell törekedned, hogy az élen legyél. Így a Forma–1 is nyer magának egy neves márkát. Vettel és Stroll azonban most fog először szembekerülni a valósággal. Én örömmel fogom majd figyelni az Aston Martint” – nyilatkozta Wolff a Speedweeknek.

Még több F1 hír:

Ő azonban nem hiszi, hogy az Aston egyből veszélyt jelenthet majd rájuk, a Red Bulltól azonban tart egy kicsit, hiszen tudja, hogy Sergio Perezzel csak erősebbek lesznek, mint korábban.

Ennek megfelelően pedig mindkét bajnokságban potenciális riválisként tekint az osztrák istállóra. „Nagyon erős kombináció. A Red Bullnak már így is a leggyorsabb autója volt a tavalyi év végén, szóval ők is részesei az esélyesek körének 2021-ben, főleg a konstruktőröknél, köszönhetően az ilyen kaliberű versenyzőiknek.”

Vajon az Alfa Romeo képes lesz szintet lépni?


Itt a 2021-es Red Bull, az RB16B

megosztás
hozzászólás
Horner: Nem érdekelnek a Mercedes-Verstappen spekulációk!

Előző cikk

Horner: Nem érdekelnek a Mercedes-Verstappen spekulációk!

Következő cikk

Kedden már a slickek is előkerültek a Ferrari 2022-es gumitesztjén

Kedden már a slickek is előkerültek a Ferrari 2022-es gumitesztjén
Hozzászólások betöltése