Wolff: „Verstappen saját ligában versenyzik”

Toto Wolff meglehetősen borúsan látja az esélyeiket az Osztrák Nagydíj kvalifikációja után, ahol a csapat pilótái még a legjobb három közé sem tudták beverekedni magukat. A szakember úgy látja, hogy minden területen veszítenek egy kicsit Verstappenhez képest.

Toto Wolff, Team Principal Mercedes

Toto Wolff, Team Principal Mercedes

Steve Etherington / Motorsport Images

Lewis Hamilton csupán a 4. helyet tudta megszerezni a szombati időmérőn Ausztriában, pedig nem vétett vezetői hibát. A Mercedes csapatvezetője az időmérő után azt mondta, hogy nincs olyan terület, ahol kifejezetten sokat veszítenének, a sok kis részletből tevődik össze a hátrányuk.

„Azt hiszem, hogy Max a saját ligájában versenyzik, de talán a többieket meg tudjuk verni” – jelentette ki Toto Wolff. „Nincs konkrét rész arra vonatkozóan, hogy hol veszítünk sok időt. A veszteség eloszlik az egész körön.”

Még több F1 hír:

„A különbség Maxhez képest nem sokkoló, de ahogy mondtam, az egész körön vesztünk. Ez nem csak a gumikról szól, a karosszéria, a motor, egyszóval minden a részese ennek. Látjuk, hogy minden területen javulnunk kell.”

Lewis Hamilton számára egyre égetőbb lenne, hogy felvegye a kesztyűt Max Verstappennel szemben, ugyanis az elmúlt hetek során folyamatosan növekedett a hátránya, mely az Osztrák Nagydíj előtt már 18 egységre rúg.

Alonso: „Megbüntetik őket, és akkor mi van?”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Gasly reménykedik: Mi vagyunk az elsők a lágyakon
Következő cikk A Pirelli szerint a kétkiállás a nyerő, a csapatok és az eső ezt máshogyan láthatják

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország