Wolff: Továbbra is Hamilton jelenti a mércét, ő a legjobb!

Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke George Russell kitűnő beugrása után azt hangsúlyozta, hogy továbbra is a hétszeres világbajnok Lewis Hamilton jelenti a mércét, és Russell teljesítménye nem fog szerepet játszani a tárgyalásaik során.

megosztás
hozzászólás
Wolff: Továbbra is Hamilton jelenti a mércét, ő a legjobb!

Lewis Hamilton koronavírusos lett, így a Szahír Nagydíjon a fiatal brit George Russell kapott szerepet a Mercedesnél, aki hiába teljesített kitűnően, előbb egy elrontott kerékcsere, majd egy lassú defekt megfosztotta attól, hogy győzzön a bahreini külső vonalvezetésen rendezett futamon.

Ennek kapcsán a Mercedes-csapatfőnök Toto Wolff kiemelte, hogy továbbra is Lewis Hamilton jelenti a mércét.

„Azt gondolom, hogy Lewis azért nyer ilyen sok versenyt és ilyen sok világbajnoki címet, mert pillanatnyilag ő a legjobb versenyző a legjobb autóban. És mi nagyon alázatosak vagyunk ezt illetően, nem vehetjük természetesnek, hogy a legjobb autót tudjuk biztosítani számára.”

„Éppen ezért pozitív hatással van ránk, ha jól működik az autó, ha pedig nem működik jól, az negatív hatással van ránk. Nem mondhatjuk azt, hogy az egész csak a versenyzőn, vagy csak az autón múlik, sokkal inkább a kettő kombinációján. Továbbra is Lewis jelenti a mércét, ő a legjobb versenyző.”

Még több F1 hír:

„Ezt bizonyította azzal is, hogy számos rekordot szerzett. Minket pedig nem ragadhat magával az, hogy egy új srác fenomenálisan versenyzett és fényes jövője van a Forma-1-ben. Ahogy már mondtam, továbbra is Lewis jelenti a mércét.”

Wolff azt is elmondta, hogy azzal próbálta segíteni Russellt, hogy nem fogalmazott meg nagy elvárásokat vele szemben, így próbálván levenni a terhet a 22 éves pilótáról.

„Próbáltuk levenni róla a nyomást azzal, hogy azt mondtuk neki, nem várunk tőle jobbat a top-4-es vagy top-5-ös helyezésnél. Mert az az igazság, hogy ő nem a világbajnoki harc résztvevője” – magyarázta az osztrák.

„A csapatunk már megszerezte a címet, így számára ez a hétvége az új környezetben való tanulásról és munkáról szólt, miközben kicsit nagyobb volt rajta a nyomás, mint máskor. Azt gondolom, hogy óriási volt rajta a nyomás már pénteken is, ezért gondoltuk, hogy jobb, ha levesszük róla a nyomást. Szerintem a versenyen is sikerült megmutatnia, mekkora potenciál rejlik benne.”

 

Lewis Hamilton egyelőre még nem hosszabbította meg a 2020 végén lejáró szerződését a Mercedes csapatával, Wolff pedig egyértelművé tette, hogy Russell remek teljesítménye nem lesz hatással a tárgyalásaikra – ennél jobb a kapcsolatuk.

„Ez két különböző dolog. Lewis már 8 éve a csapat versenyzője, óriási sikereket értünk el együtt, az istálló tagja. Ahogy korábban is elmondtam, a múlt hétvége egyáltalán nem lesz hatással a tárgyalásainkra.”

„Szerintem nem lenne fair vele szemben, ha hatással lenne rá. Ahogy velünk szemben sem lett volna fair, ha nem sült volna el jól a beugrás, mert ez is benne volt a pakliban. Nem hiszem, hogy akkor azt mondta volna Lewis, hogy ’várjunk csak egy kicsit, ez előnyös számomra’. A mi kapcsolatunk sokkal jobb ennél” – szögezte le Wolff.

Nem túl ízléses cikket írt Mick Schumacherről egy német újságíró, Ralf reagált…


A Super Formula suzukai fordulójában négy autó próbálta együtt bevenni az 1-es kanyart, aminek eredményeként ketten a falban kötöttek ki.

Az F2 másik japán pilótája is lehetőséget kap az AlphaTauritól!

Előző cikk

Az F2 másik japán pilótája is lehetőséget kap az AlphaTauritól!

Következő cikk

Íme a 2020-as F1-es Abu Dhabi Nagydíj menetrendje!

Íme a 2020-as F1-es Abu Dhabi Nagydíj menetrendje!
Hozzászólások betöltése

Cikk részletei:

Sorozat Forma-1
Versenyzők George Russell , Lewis Hamilton
Csapatok Mercedes
Szerző Gyémánt Péter