Forma-1 Abu Dhabi Nagydíj

Wolff: Több pénz, kevesebb szélcsatornás tesztelés

Hiába szerezte meg a konstruktőri bajnokság második helyét a Mercedes, Toto Wolff mégsem lehet maradéktalanul boldog, hiszen így kevesebb időben tölthetnek a szélcsatornában.

George Russell, Mercedes-AMG, Toto Wolff, Team Principal and CEO, Mercedes-AMG

A két gigász küzdelméből végül a Mercedes került ki győzedelmesen, hiába végzett Leclerc a dobogó második fokán a szezonzáró Abu-Dzabi Nagydíjon. George Russell ugyanis ott tudta tartani magát és a Mercedest a Ferrari mögött, ezzel pedig hajszál híján ugyan, de „megmentette” a német gyártót.

Toto Wolff szerint nem nekik állt a zászló a hétvége előtt, ugyanis a Ferrari nagy lendületben volt, így annak örül, hogy legalább ők lettek az első vesztesek a győztes után.

„Kicsit hátrányból érkeztünk erre a hétvégére, minek után láttuk a Ferrari teljesítményét az elmúlt néhány versenyen. De úgy gondolom, George ma kifogástalanul vezetett, nyilvánvalóan a végén jól kezelte az időkülönbséget.”

„A Ferrari elleni küzdelem félelmetes harc a két nagyszerű márka között, hiszen ők egy olyan csapat, amelyet nagyon tisztelünk, és Charles igazi sportemberként vezetett a végén, szóval igen (örülünk).”

A Red Bull dominanciájával kapcsolatban a Mercedes csapatvezetője továbbra is azon a véleményen van, hogy a riválisoknak jobb munkát kell végezniük.

„Aki a legjobb munkát végzi, az nyer. És ha valaki sokkal jobb munkát végez, mint mindenki más, akkor 19 futamot nyer. És ezt nem lehet megállítani, szóval nekünk, a Ferrarinak és az összes többi csapatnak jobb munkát kell végeznie ahhoz, hogy felvegyük a versenyt a Red Bull Racinggel. És nem akarok 2026-ig várni.”

Wolff arra is kitért, hogy habár a konstruktőri bajnokság második helyéért folytatott harc fontos volt számukra, egyik szeme sír, a másik pedig nevet a cél elérése után, hiszen így kevesebb időt tölthetnek a szélcsatornában a fejlesztések során.

„A második pozíció jobb a pénz és a bónuszok miatt az embernek, a harmadik pedig jobb a szélcsatornában töltött idő miatt. Nekik (Ferrarinak) 7 százalékkal több van, mint nekünk, nekünk pedig 14%-kal több lett volna, mint a Red Bullnak. Nem lehet mindig azt kapni, amit az ember akar.”

Russell eközben arról beszélt, hogy Perez büntetésének köszönhetően végre volt egy kis szerencséje a számára rendkívül szerencsétlenül alakuló 2023-as szezonban…

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Hamilton: Hogy minek örülök? Annak, hogy túléltem ezt az évet...
Következő cikk Sainz: Kockáztattunk, de nem jött be...

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Kiadás

Magyarország Magyarország