Wolff szerint „varázspálcára” lesz szüksége annak, aki még nem állt át 2022-re

A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff szerint azoknak a Forma-1-es csapatoknak, akik még mindig a 2021-es autójukkal vannak elfoglalva, „varázspálcára” lesz majd szükségük ahhoz, hogy ne essenek vissza jövőre az erősorrendben.

Mercedes 2022 F1 car

Fotót készítette: Mercedes AMG

A Forma-1 2022-es, radikálisan új szabályrendszere miatt minden csapatnak vadiúj autót kell készítenie, amelyeknek a szélcsatornás teszteléséhez január 1-től láthattak neki.

Minden csapat óriási lehetőségként tekint az új szabályrendszerre, hiszen amellett, hogy üres lappal kezdhetnek, az új szabályrendszer aerodinamikailag jóval egyszerűbb, amivel a szabályalkotók reményei szerint egy sokkal szorosabb mezőny jön majd létre, olyan autókkal, amelyekkel könnyebb lesz majd a pályán kerék a kerék ellen csatázni.

A 2021-es szezon azonban még a vártaknál is pikánsabb csatákat eredményezett a konstruktőrök között, az élen a Red Bull a Mercedesszel, a 3. helyért a McLaren a Ferrarival, az 5. helyért pedig az AlphaTauri harcol az Aston Martinnal és az Alpine-nal.

A Red Bull idén utoljára élvezheti maximálisan a Honda gyári támogatását, az pedig már tavaly nyilvánvalóvá vált, hogy az RB16 jobb napokon felveheti a harcot a Mercedesszel. Miután 2021-re a B-variánssal tökéletesítették is az autót, amihez hozzájött a 2021-es, elsősorban a padlólemezt érintő szabályváltozás is, egy kicsit visszaesett a Mercedes teljesítménye is, a Red Bull pedig megérezte a vérszagot.

Helmut Marko kijelentése szerint legalább a nyári szünet kezdetéig fejlesztették az idei autójukat, a továbbiakról pedig később döntenek, míg a Mercedes a Brit Nagydíjon tette fel a W12-re az „egyetlen nagyobb” fejlesztési csomagját.

A Mercedes azonban hajlandó elfogadni azt, hogy a 2021-es szezon második felében hátrányban lesznek, mivel Toto Wolff meglátása szerint nem éri meg hosszú távon az idei szezont előnyben részesíteni.

Még több F1 hír:

„A 2022-es szezonra is koncentrálnunk kell” – mondta Wolff a Motorsport.com-nak. „Ha csak nincs valakinek egy varázspálcája, az hátrányban lesz jövőre. Szerintem a csapatok többsége már leállította a 2021-es fejlesztési programját, de aki még mindig folytatja azt, az idén biztosan előnyben lesz.”

Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke korábban elmondta, hogy bízik benne, jól tudnak egyensúlyozni a két év kihívásai között.

„Versenyről versenyre, hétről hétre kell haladnunk, és szerintem a csapat remek munkát végez a két kihívás közötti egyensúlyozással. Ebben semmi új nincs. Szerintem nagyon felfújják ezt most, de voltak már korábban is nagyobb szabályváltozások, ahol alaposan meg kellett fontolnunk, mit mire költünk. A csapat azonban nagyon keményen, és nagyon hatékonyan dolgozik.”

Schumacher szerint Magyarországon nem sikerült volna Hamiltonnak az, ami két héttel ezelőtt Silverstone-ban igen

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Hill: Jó lesz versenyképesebb autóban is látni Schumachert!
Következő cikk Megvan a Miami Nagydíj előzetes időpontja!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország