Wolff szerint nem úszott el de Vries és Vandoorne forma-1-es karrierje

Toto Wolff szerint a Mercedes első formula E-s versenyzőpárosát alkotó Nyck de Vries és Stoffel Vandoorne esélyei a Forma-1-ben való szereplésre jelenleg a "soha ne mondd, hogy soha"-státuszban vannak.

Pole Sitter Nyck De Vries, ART Grand Prix celebrates in parc ferme

Fotót készítette: Joe Portlock / Motorsport Images

Stoffel Vandoorne azután csatlakozott a Mercedeshez, hogy két csalódást keltő, McLarennél töltött évet követően a HWA-hoz igazolt, mely a Mercedes fiókcsapata a Formula E-ben. De Vries eközben éppen a Formula 2-ben éllovas, és 2010-től volt a McLaren ifistája, egészen az idén korábban bekövetkezett búcsúig.

Még több F1 hír:

A Mercedes az egyetlen olyan gyártó, mely mind az FE-ben, mind az F1-ben jelen van, és a két pilóta a forma-1-es istállót is ki fogja segíteni a szimulátorban. Mikor arról kérdezték, célja az volt-e ezzel, hogy a két, eddig beteljesítetlen Forma-1-potenciállal rendelkező pilóta karrierjét kiemelje a süllyesztőből, Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke azt mondta, ez a felvetés számára elég izgalmas.

„Mindkettejüket nagyra értékelem, és szerintem egy jobb időszakban, ha meglett volna az esélyük rá, mindketten megérdemelnék, hogy a királykategóriában versenyezzenek, és jók is lettek volna ott. De a Formula E is izgalmas, és itt is találtunk nekik helyet, kifejezetten motivál az, hogy velük dolgozhatok.”

„Mind a kettő pont úgy megérdemli a Forma-1-ben szereplést, mint a Formula E-t, és mindketten a Mercedes család hasznos tagjai lesznek, így az F1-csapatunknál is lesz nekik szerepük, akár szimulátoros pilótaként, akár máshogy. Nekik ez egy „soha ne mondd, hogy soha” helyzet, mindkettejükről ezt mondanám.”

 

Azzal, hogy az F2 egyik éllovasát szerződtették, a Mercedes a Nissan e.dams nyomdokaiba lépett, akik tavaly ilyenkor Alexander Albont igazolták le Sebastian Buemi mellé az előző szezonra. Albon azonban anélkül hagyta ott a csapatot, hogy akár nyilvánosan beindította volna az autójukat, amikor a Toro Rosso lehetőséget ajánlott neki, és azóta már elő is lépett a Red Bull második számú pilótájává. Nyck de Vries lapunk kérdésére elmondta, nem hiszi, hogy mostani körülményei között egy hasonló helyzet elképzelhető lenne:

„Nem hiszem, nagyon hálás vagyok ezért a lehetőségért a Mercedesnek, és nem sokat gondolkodtam rajta, amikor felajánlották. Nagyon nagy esély ez nekem, és szerintem a karrierem jelenlegi helyzetében ezt az utat kell választanom. Persze nagyon előre nem tervezhetek, mert a mai világban elég gyorsan változhat a helyzet, szóval emiatt nem hiszem, hogy nagyon van akár fogalmunk is arról, hogy mi lesz 3-5 év múlva. Egyelőre csak azt tudom mondani, hogy nagyon boldog vagyok, és szívesen állok elébe ennek az új kihívásnak.”


Egy régebbi felvétel a versenyautózás világából, mely tökéletesen bemutatja azt, hogy adott esetben milyen káosz alakulhat ki a bokszutcában. Ritkán lát hasonlót az ember. Érdemes megnézni a Ferrarikat, hogy mit csinálnak.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Renault-nak nem tetszik a kétféle büntetési felfogás
Következő cikk Ferrari: a "pók" visszavonul

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország