Forma-1 Amerikai Nagydíj

Wolff szerint nem az ő hiánya okozta a "kellemetlen helyzeteket" Russell és Hamilton között

A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff szerint a csapat két pilótája között az előző pár Forma-1-es versenyen kialakult „kellemetlen helyzetek” nem köthetőek ahhoz, hogy nem volt jelen személyesen.

Toto Wolff, Team Principal and CEO, Mercedes-AMG, in the Team Principals Press Conference

Az osztráknak mind a Japán, mind a Katari Nagydíjat ki kellett hagynia egy edzés közben szenvedett baleset utáni térdműtét miatt. Bár Wolff otthon, felépülése alatt is közelről figyelte a történéseket, feltűnő volt, hogy mindkét versenyen nagy volt a feszültség Lewis Hamilton és George Russell között.

Szuzukában a két pilóta majdnem összeütközött, amikor pozícióért küzdöttek, akkor mindketten heves rádiózásba kezdtek csapatutasítást követelve, aztán Losailban már az első kanyarban megtörtént az ütközés. Wolff szerint a csapaton belül születtek poénok abból, hogy abban a pillanatban elkezdődtek a bajok, amint ő eltűnt, de szerinte valójában nincs kapcsolat a két tény között.

A Motorsport.com kérdésére, szerepet játszhatott-e a történtekben távolléte, így felelt: „Nem hiszem. Jót nevettünk ezen a csapaton belül is, de szerintem nincs ennek hatása. Egyszerűen így, hogy többet vagyunk az élbolyban, többször látjuk, milyen, amikor nincs előtted autó, csak a McLarenek és Max. De mindegy is, már nem derül ki, mert itt vagyok.”

A Hamilton és Russell között történteket azért nem söpörte szőnyeg alá a csapat, Wolff szerint zárt ajtók mögött mentek elé a hasonló dolgoknak: „Volt pár, mondjuk úgy, kellemetlen helyzet, amit megbeszéltünk, amikor sok pontot hagytunk ott, de a pilótáknál jobban ezt senki sem tudja.”

„Néha az ilyen pillanatokra szükség van, hogy újra irányba állítsuk a csapatot és a hasonló helyzeteket elkerüljük a jövőben, de versenyzőkről van szó, kemények akarnak lenni és a csapattársuk az első számú riválisuk, ennek megfelelően viszonylag nyugodt vagyok, ráadásul most már itt vagyok.”

Wolff monacói otthonából árgus szemekkel figyelte a történéseket, elmondása szerint azonban szándékosan inkább a háttérben maradt, mert nem lett volna igazságos a pályán dolgozókkal, ha mindenbe beleszól: „Végignéztem mindent, van egy külön konzolom otthon, szóval minden értekezleten ott voltam, valamint hallottam a beszélgetéseket a verseny alatt.”

„Azért persze hagytam, hogy azok vezessék a gépet, akik itt vannak. Amikor távol vagyok, kicsit hátralépek, mert nem vagyok ott a helyszínen, nem tudok az emberek arcába nézni, nem látom, mit érezhetnek a körülöttem lévők és emiatt bizonyos fokig elszakadok a történtektől. Nem igazán élvezem tehát, de szükséges volt.”

Lando Norris mindeközben arról beszélt, meglepte, hogy az első sorba tudta kvalifikálni magát Austinban.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Leclerc: „Már rég” feladtam, hogy megpróbáljam megérteni a Ferrari változó formáját
Következő cikk Marko szerint Verstappennek kemény versenye lesz a "drámai" időmérő után

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Kiadás

Magyarország Magyarország