Wolff szerint külső nyomás hatására zárhatták ki Hamiltont az időmérőről

Toto Wolff nem tartja kizárhatónak, hogy kívülről érkező nyomás vezethetett ahhoz, hogy Lewis Hamiltont kizárták a 2021-es Brazil Nagydíj időmérőjéről, és úgy véli, 1 nap alatt óriási változások történek a Forma-1-en belül.

Wolff szerint külső nyomás hatására zárhatták ki Hamiltont az időmérőről

Lewis Hamiltont azt követően zárták ki a 2021-es Forma-1-es Brazil Nagydíjának időmérőjéről, hogy a kvalifikációt követő, a parc fermében az FIA által elvégzett teszteken szabálytalannak bizonyult a DRS-ének nyitómechanizmusa, miután az a megengedettnél 0,2 milliméterrel szélesebbre nyitotta a hátsó szárnyat.

A Mercedes továbbra sem tudja, hogy mi okozta a szárny meghibásodását, mivel az időmérő előtt még szabályos volt a szárny. Toto Wolff pedig igen dühösen jelentette ki a szombati sajtótájékoztatóján, hogy korábban az ilyen, sérülésekből adódó hibák esetén az FIA engedélyt adott a csapatoknak arra, hogy a parc fermében is kijavítsák a hibás elemeket, most azonban azzal, hogy az ügyet továbbították a versenybíróknak, új precedenst teremtettek az osztrák szerint.

Még több F1 hír:

„Nem szeretnék senkit kiemelni, mert mindenki próbál a munkakörében a lehető legjobb munkát végezni, de valami megváltozott a sport eljárásrendszerében az elmúlt 24 órában” – mondta Wolff.

„Ehhez valamilyen kívülről érkező nyomásgyakorlás is hozzájárulhatott, de ha csak simán megváltoztatták az ilyenkor szokásos eljárási módot, akkor másokat is szigorúbban meg kéne vizsgálni.”

„Kijelenthetem, hogy az elkövetkező pár versenyen minden egyes autókról lekerülő apró elemet meg fogunk vizsgálni, és azokkal kapcsolatos kérdésekkel fogunk fordulni az illetékesekhez.”

Wolff szerint így a jövőben Hamilton büntetése alapján minden egyes apró, parc fermé alatt a körülményektől független meghibásodást büntetnie kell majd a sportnak:

„Ha eddig volt is valamilyen gentleman's agreement (kölcsönös bizalmi megállapodás) életben, akkor innentől kezdve az semmisnek tekinthető, egy milliméternyi rugalmasságot sem fogadunk el az autók javításával kapcsolatban. Ha eltört, akkor eltört, így állunk majd mi is ehhez az év hátralévő részében.”

Még több F1 hír:

Wolffot különösen frusztrálja, hogy egy héttel ezelőtt a Mexikóban az időmérő alatt a Red Bull engedélyt kapott arra, hogy folyamatosan javítsa a hátsó szárnyát, miután az energiaitalosok anyagfáradásból eredő problémákat találtak az elemeiken.

„A teszten a létező legkisebb mértékkel buktunk meg, ezt pedig korábban el is nézték volna, és kijavíthattuk volna az elemet, ahogyan azt tette a Red Bull is a múlt héten, amikor az időmérő alatt is dolgozhattak a hátsó szárnyaikon, ami ugyanúgy a parc fermé alá esik.”

„A versenybírók most úgy ítélték meg, hogyha az időmérő alatt fedeztük volna fel a problémát, akkor mi is kijavíthattuk volna azt, szóval feltehetnénk azt a kérdést is, miért ítélkeznek máshogyan a két helyzetről, de ez van, én már túltettem magamat az ügyön, és csak a versenyt várom már.”

Perez: Verstappen bizonytalan rajtja miatt veszítettem pozíciót

megosztás
hozzászólás
Íme a 2021-es Forma-1-es Brazil Nagydíj rajtrácsa!
Előző cikk

Íme a 2021-es Forma-1-es Brazil Nagydíj rajtrácsa!

Következő cikk

A megérzésére hagyatkozott Sainz a sprint előtti gumiválasztásánál

A megérzésére hagyatkozott Sainz a sprint előtti gumiválasztásánál
Hozzászólások betöltése