A Mercedes szerint könnyen lehetett volna más vége is az utóbbi futamoknak

A Mercedes csapatfőnöke elmondta: az utóbbi időkben tapasztalt meghibásodások, amelyekkel a hétvégék folyamán küzdöttek, nem az új motorral hozhatóak kapcsolatba, és még keresik a módját, hogy maximalizálják ezek teljesítményét.

Toto Wolff, Executive Director (Business), Mercedes AMG

Jerry Andre / Motorsport Images

Az utóbbi pár futam nem múlt el műszaki hibák nélkül a Mercedeseknél, Kanadában még a rajt előtt is kellett egy szivárgást orvosolni, és később maga Toto Wolff is elismerte, hogy Franciaországban is egy olyan hibát kellett elhárítaniuk, amelyik a verseny végét jelenthette volna, amennyiben menet közben jön elő.

Még több F1 hír:

Éppen Kanadában mutatkozott be a Mercedes erőforrásainak második specifikációja, ez pedig felvetette a kérdést, már akkor is, hogy nem az új motorok vannak-e annak a hátterében, hogy az utóbbi időben a szerelőknek folyamatosan gépészkedni kell, hogy versenyben maradjanak. Amikor a Motorsport.com magának Toto Wolffnak is nekiszegezte a kérdést, ő másfele kereste a hibát:

„Nem, nem mindig a motorokkal volt a probléma. Voltak a vázzal, az integrációval is problémáink. Mindenesetre elismerhetjük, hogy nem a legjobb a formánk megbízhatóság szempontjából, nagy szerencsénk, hogy ez végül semmi nagyobb csorbát nem ütött a versenyeken elért eredményeken. Ezért voltam óvatos mostanában amikor ezt a győzelmi sorozatot kellett  kommentálnom, tudtam, hogy könnyedén lehetett volna az egésznek rossz vége is. Mindenki igyekszik a legtöbb erőt kifacsarni a motorokból, és az érett szabályozásnak köszönhetően nehezebb ezt a plusz teljesítményt megtalálni – igyekeznünk kell, hogy ez nekünk is sikerüljön.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Verstappen 21 évesen már 25 dobogós az F1-ben
Következő cikk Az FIA-t még nem keresték a pilóták amiatt, hogy "hagyják őket versenyezni"

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország