Forma-1 Ausztrál Nagydíj

Wolff szerint jobban meg kellene határozni, mikor intik be a piros zászlót

A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff szerint a Forma-1-nek jobban meg kell definiálnia, mikor használják a piros zászlót, miután ezen vesztettek rajta az Ausztrál Nagydíjon.

George Russell, Mercedes-AMG, walks away from his car after retiring from the race

A melbourne-i futam a piros zászlókról szólt, három alkalommal is belengették őket, ezzel hosszas késést és kaotikus állórajtokat eredményezve, utóbbiak közül az utolsó számos pilóta versenyének végét jelentette.

A hetedik körben Alex Albon balesete miatt kellett beküldeni először a biztonsági autót, ezért a Mercedesszel a versenyt vezető George Russell kiállt a kemény keverékekért. Nem sokkal később azonban, miután a hetedik helyig esett vissza, a versenyirányítás piros zászlót rendelt el, így előtte mindenki időveszteség nélkül válthatott.

Kiesése után nem sokkal Russell elmondta, hogy szerinte „teljesen felesleges” volt a pályára szóródott törmelék és kavicsok miatt piros zászlót lengetni. A második kanyarban Kevin Magnussennel történt baleset utáni leállást is vitatta több versenyző, köztük Verstappen és a McLarenes Lando Norris.

Wolff magukkal a piros zászlót követő újraindításokat érintő szabályokkal nem lát problémát, de elmondta, szerinte a Forma-1-nek egyértelműbben meg kell határoznia, mik azok a körülmények, amikor egy versenyt már meg kell állítani és egy virtuális vagy valós biztonsági autós szakasz már nem elég:

„Egyik piros zászlót sem jósoltuk meg előre. Szerintem az újraindítások szórakoztatóak, de jobban meg kell értenünk, mikor jön a VSC vagy a biztonsági autó és mikor intik le a futamot. Szerintem mindkét eset olyan volt, hogy bármelyik megoldás jó lett volna.”

„Nekem mindegy, hogy a VSC-t, a biztonsági autót küldik be, vagy piros zászlót rendelnek el, amennyiben pontosan tudjuk, hogy mivel tervezzünk. Üljünk össze, határozzuk meg, mi ér VSC-t, mi ér biztonsági autót és mi ér piros zászlót.”

Bár Russell végül kiállt, amikor a motorja elkezdett tüzet okádni, a piros zászló így is megakadályozta, hogy a Mercedes megosztott stratégiával küzdjön Max Verstappen magányos Red Bulljával a győzelemért. Hamilton inkább a közepeseken maradt, így ő állt az élre a holland előtt, míg Russell keményekre váltása több helybe került.

Wolff szerint a döntés, hogy kihozzák Russellt, a helyes volt és ezzel biztosíthatták volna, hogy a futam végén is tényező legyen a győzelemért folytatott küzdelemben: „A stratégiai döntésünk George-dzsal, hogy megosztottuk a taktikát, abszolút helyes volt. Szerintem a végén nagyon is esélye lett volna elől lenni, szóval ezért kár.”

Egy szurkoló is megsérült az Ausztrál Nagydíj alatt.

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Hülkenberg majdnem felnyársalta Albont, így látta belülről a balesetet
Következő cikk Horner: helyes döntést hozott az FIA a piros zászlókkal

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország Magyarország