Wolff szerint Hamilton gyorsabb volt Bottasnál

Valtteri Bottas ugyan megnyerte az 1. szabadedzést a Belga Nagydíjon, Toto Wolff korántsem biztos benne, hogy a finn beállításait fogják alkalmazni a hétvége hátralevő részében, ugyanis Lewis Hamilton gyorsabb volt nála.

Valtteri Bottas, Mercedes, after crashing out at the start

Fotót készítette: Jerry Andre / Motorsport Images

A nyári szünetet követően a száguldó cirkusz mezőnye Belgiumba látogatott, ahol az 1. szabadedzésnek nedves körülmények között vágtak neki a pilóták. Habár a Mercedes sokáig a középmezőnyben tanyázott, végül Bottasnak sikerült megszereznie a leggyorsabb köridőt.

Ez azonban nem jelenti azt, hogy valóban a finn lett volna a leggyorsabb, ugyanis Lewis Hamilton a mért körének végén beszorult Nicholas Latifi autója mögé, emiatt nem tudott javítani. Toto Wolff most azt is elmondta a sajtó képviselőinek, hogy két különböző beállítással futottak.

„Lewis körét megzavarták, mivel forgalomba került a végén. Kicsit szőrszálhasogató pillanat volt, de azt hiszem, hogy rendben vagyunk a formát illetően, egy kicsit még tanulnunk kell a leszorítóerőről. Két különböző beállítást futtatunk a két autón.”

Még több F1 hír:

Valtteri Bottas 1. helye után felmerült a kérdés, hogy Toto Wolff melyik autó beállításait használná inkább a hétvége hátralevő részében, mire a csapatvezető elárulta, hogy mivel Hamilton nem tudta befejezni a leggyorsabb körét, nincsenek könnyű helyzetben.

„A köridő jó volt (Bottas körideje), de nem vagyok biztos benne, hogy ezzel fogunk futni a hétvégén. Lewis nem rakta össze a körét, de egy kicsit gyorsabb volt” – zárta le a gondolatait Wolff, aki azt is elárulta, hogy a Mercedes igyekszik a rendelkezésükre álló erőforrásokkal befejezni a szezont, tehát nem kívánnak büntetésben részesülni a jövőben.

A versenyző, aki helyett Michael Schumacher beugrott: „A börtönben hallottam róla”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Mick Schumacher édesapja 30 évvel ezelőtti sisakfestésével áll rajthoz (kép)
Következő cikk Hivatalos: A Red Bull jövőre is változatlan felállással fog menni

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország