Wolff: Segíteni kell a Pirellinek!

Toto Wolff szerint nem támadni, hanem segíteni kell a Pirellit. A Mercedes AMG ügyvezetője elégedetten szemlélte Nico Rosberg győzelmét, de Lewis Hamilton pechje elkeserítő.

A Mercedes egyelőre „nagyon távol van a Red Bulltól”, és még csak „nem is ellenfelei” a címvédő csapatnak – mondta Wolff a mai verseny után. Hamilton akár hazai közönség előtt nyerhetett volna, de jött a defekt.

„Ez ma nagyon balszerencsés volt a részéről”- mondta Wolff. „Vezette a futamot, tette mindezt domináns formában, és mindenki más profitált ebből a defektből. Tudtuk, hogy óvatosnak kell lennünk egyes rázóköveken, de ennek ellenére ki kell elemezni, hogy mi történt, és összegezni kell a dolgokat. Támogatjuk a gumiszállítót; rá kell jönni, hogy mi folyik itt”- folytatta a Skynak.

„Ez egy nagyon komplex ügy. Keverékekről és konstrukciókról van szó. Versenyzőként nem akarod, hogy nagy gumidarabkák repüljenek a bukósisakod irányába. Meg kell nézni, mit lehet változtatni, és segíteni kell a Pirellinek. Hogy visszatérünk-e a 2012-es gumikhoz? Nem tudom. Azok nagyon más struktúrával rendelkeznek.”

A Mercedes másodjára nyert futamot idén, és Monaco után egy „igazi” versenypályán. Rosberg autója a gumikkal is jól bánt. „Mindez rengeteg olyan embernek köszönhető, akik nem állnak itt a kamerák előtt, de megérdemelnék. Neveket nem mondok, mert nem akarom, hogy elvigyék őket”- mondta viccesen. „Ennek semmi köze a privát teszthez. Nem láttuk, mit tesztelünk, és nem tudtunk bepillantani a dolgokba. Mi csak az autót biztosítottuk.”

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Cikk típusa BRÉKING