Wolff: „Russellnek bíznia kell bennünk”

A Mercedes társtulajdonosa és csapatfőnöke, Toto Wolff továbbra is úgy véli, George Russell egy napon a csapat versenyzője lesz. Az osztrák további türelmet kér a 22 éves brit versenyzőtől.

George Russell, Mercedes-AMG F1, on the grid

Fotót készítette: Glenn Dunbar / Motorsport Images

Ha addig bárki kételkedett volna benne, George Russell alighanem mindenkit meggyőzött a 2020-as Szahír Nagydíjon, ahol a koronavírus miatt kényszerszünetet tartó Lewis Hamiltont helyettesítette.

Russell magabiztosan haladt a győzelem felé, ám a Mercedes fatális bokszutcai hibája meghiúsította reményeit. A brit teljesítménye után azonban felerősödtek azok a hangok, hogy jóval kevesebb fizetésért képes lenne arra a teljesítményre, mint Lewis Hamilton.

Még több F1 hír:

„Sosem játszottuk ki a Russell-kártyát, és szenzációs bahreini teljesítménye nem volt tényező a Lewisszal folytatott tárgyalások során” – hűtötte le ismét a kedélyeket Toto Wolff.

„Nagyon szoros a kapcsolatunk, rengeteg sikert értünk már el együtt. Lewis és a csapat szempontjából is a legjobb megoldást szeretnénk megtalálni.”

Russell, aki 2017-ben csatlakozott a Mercedes pilótaprogramjához, már harmadik szezonját kezdi az utóbbi években gyengélkedő Williams csapatánál. A brit nem titkolt célja, hogy hamarosan a Mercedes színeiben versenyezzen.

„Egyértelmű, hogy George szerepel a jövőbeli terveink között. Bíznia kell bennünk, és türelmesnek maradnia. Egyelőre azonban Valtteri és Lewis a két versenyzőnk, így rájuk koncentrálunk. Meglátjuk, mit hoz a jövő” – nyilatkozta Wolff az RTL-nek.

Perez és Albon közösen szerepel majd a Red Bull által szervezett programon...

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk Mazepin nem versenyezhet orosz színekben?
Következő cikk Marko: "Pereznek bizonyítania kell, hogy képes együttműködni Maxszal"

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország