Wolff: Russell tudja, vannak határok, amelyeket nem léphet át

A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff elmondása szerint George Russell is ugyanolyan keményen versenyezhet majd jövőre, mint csapattársa, Lewis Hamilton, de neki is tiszteletben kell majd tartania a csapat értékeit.

George Russell, Williams

Fotót készítette: Mark Sutton / Motorsport Images

A 2016-os, belső ellenségeskedésekkel teli bajnoki harcot követően a Mercedes Valtteri Bottast igazolta le a visszavonuló Nico Rosberg helyére, akinek a mentalitása nem engedte, hogy olyan szinten elmerüljön a pszichológiai hadviselésben, mint Rosberg.

Bottastól 5 év után megvált a Mercedes, miután elég érettnek találták a csapat juniorpilótáját, George Russellt a promócióra. Azt jelenleg lehetetlen még megmondani, milyen lesz a kapcsolat Russell, és a csapat veterán pilótája, Lewis Hamilton között, de Wolff leszögezte, hogy nem játszhat majd primadonnát Russell.

Még több F1 hír:

„George egy újabb intelligens fiatalember” – nyilatkozta Wolff a Daily Mailnek. „Be kell majd illeszkednie a csapatba, de ez nem jelenti azt, hogy vissza kell fognia majd magát az autóban. Nem számíthatunk azonban egy oroszlánra az autóban, és egy kiskutyára azon kívül.”

„Vannak bizonyos határok a csapaton belül, amelyeket neki is tiszteletben kell tartania, és George is jól tudja ezeket. Amikor a lámpa zöldre vált a bokszutca végén, egyedül a pilótán van felelősség. Nem tudom távirányítani őket, de messze a legfontosabb: ne ütközzetek össze. Ez csak az ő felelőssége. Ő is keményen versenyezhet majd, de nem lehet kontakt közöttük.”

„Voltam már ilyen helyzetben Nicóval, ahol ez az egész nem csak rivalizálás volt, rengeteg gonoszkodás ment a háttérben, ez pedig nem történhet meg még egyszer.”

„Tisztelniük kell a másikat, ami nehéz lehet, amikor ugyanazon a pályán versenyeztek, és lehet, hogy előbb-utóbb keresztezik majd egymás útját, de van egy elvünk: senki nem írhatja felül a csapat fontosságát. A pilóták is tudják ezt. Az autóban a 2000 munkatársunkat képviselik, és azt a 350,000-et, akik a Mercedesnek.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk „Russell jobban járt azzal, hogy nem nyert tavaly Szahírban”
Következő cikk Binotto nem aggódik a Ferrari népszerűségének visszaesése miatt

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország