Wolff: Russell remekül illeszkedett be!

Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke rendkívül elégedett a versenyzőivel, ami nem is csoda, hiszen a Valtteri Bottas, George Russell páros sajátította ki az első sort a Szahír Nagydíj időmérő edzésén. Az osztrák szakember azt is hozzátette, a fiatal brit remekül illeszkedett be a csapatba.

George Russell, Mercedes-AMG F1, after Qualifying

George Russell, Mercedes-AMG F1, after Qualifying

Andy Hone / Motorsport Images

Mint ismeretes, a Mercedes csapatának Lewis Hamilton pozitív koronavírus-tesztje után szüksége volt egy beugró versenyzőre, a német istálló pedig a kötelékükbe tartozó George Russell mellett döntött.

Az időmérő eredménye alapján pedig kijelenthető, hogy egyelőre jól sült el a választásuk: Russell mindössze 26 ezredmásodperccel maradt el a csapatot 2017 óta erősítő Valtteri Bottastól, így pedig a Mercedes ismét kisajátította az első rajtsort.

A kvalifikáció után a csapatfőnök Toto Wolff természetesen elégedetten nyilatkozott a beugró fiatal teljesítményéről:

Még több hír:

„Jó eredményt szerzett ma a csapat, hiszen az első két helyen végeztünk, így pedig miénk az első sor. A pályán egy perc alatti köridőket lehet futni, ilyenkor pedig nagyon kicsik a különbségek, ezt látni abból is, hogy kevesebb mint egy tizedmásodperc volt az első és a harmadik helyezett között” – kezdte a Sky Sportsnak.

„Nagyon érdekes a helyzet, mert Lewis és George két nagyon különböző karakter. Lewis rengeteg ideje van az istállónál, George pedig beszédesebb nála. Az autóban pedig nem volt tökéletes a helye.”

„Azt gondolom, hogy remekül illeszkedett be, és a körülményeket figyelembe véve rendkívül elégedett vagyok vele” – mondta a csapatfőnök.

Összefoglalónk az időmérő edzésről…


A 2020-as Indy 500-on meglepő módon Takuma Sato lett a végső győztes. A körülmények a kezére játszottak, hiszen többek között Spencer Pigot óriási balesetet szenvedett a futam késői szakaszában, a fallal való érintést követően nagy erővel a bokszutca bejáratának csapódott.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Albon elégedett volt a körével a Q2-es kiesése után
Következő cikk Räikkönen: Nem ilyen eredményre számítottunk…

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország