Wolff: Perez nélkül mi is megpróbáltunk volna kétszer kiállni

A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff elismerte, hogy azzal, hogy a Red Bull mindkét autójával ott volt az élmezőnyben, korlátozottak voltak a stratégiai lehetőségeik.

Wolff: Perez nélkül mi is megpróbáltunk volna kétszer kiállni

A 2021-es Francia Nagydíjon a két Red Bull teljesen ellentétes stratégián volt, Max Verstappen kétszer hozta ki kereket cserélni a csapata, míg Sergio Perez 7 körrel hosszabb első etapot tudott futni a közepeseken, mint Valtteri Bottas.

Mivel a két Mercedes szinte azonos stratégián volt, a Red Bull remekül sakkban tartotta a bajnoki riválisaikat, és Toto Wolff is elismerte, hogy Sergio Perez miatt nem tudtak változtatni már menet közben.

„Szerintem a mi autónk volt a gyorsabb” – nyilatkozta Wolff a Francia Nagydíjat követő sajtótájékoztatón. „A versenyt az első kiállásnál buktuk el, ahol azt hittük, hogy a 3 másodperces előny elég lesz ahhoz, hogy kivédekezzük az alávágást. Ezt követően a kétkiállásos stratégia veszélyes lett volna, mert Perez útban volt. Ma rosszul mértük fel a helyzetet.”

„Ha Perez nem lett volna ott, akkor legalább az egyik autónkkal megpróbáltuk volna a kétkiállásos stratégiát, ráadásul még náluk is hamarabb, amivel mi hozhattuk volna nehéz helyzetbe a Red Bullt.”

Még több F1 hír:

Wolff azt azonban elismerte, hogy nem érte váratlanul őket az, hogy Perez sokáig kint maradt, és ezzel blokkolni tudja majd a kétkiállásos stratégiát.

„Nem volt annyira lemaradva, persze nem harcolt a verseny elején a dobogóért, de így sokáig kint tudtak maradni, és végül ez bizonyult a jó stratégiának az utolsó dobogós helyezés megszerzéséhez” – mondta Wolff, miután a vasárnap délelőtti eső után a pálya a vártnál sokkal jobban koptatta a gumikat.

Christian Horner úgy fogalmazott, hogy hiába voltak tisztában azzal, hogy Max második kiállása után lefogták a Mercedes opciót, a verseny közben még nem tudták, hogy vajon Perez vagy Verstappen stratégiája lesz-e a győztes stratégia.

Honda: tavaly Verstappen még egyedül volt, most viszont már kettő a kettő ellen mennek

megosztás
hozzászólás
Jean Todt nincs oda a sprintfutamokért
Előző cikk

Jean Todt nincs oda a sprintfutamokért

Következő cikk

Di Resta a Ferrari nehézségeiről: „Néha csak a szerencsén múlik”

Di Resta a Ferrari nehézségeiről: „Néha csak a szerencsén múlik”
Hozzászólások betöltése