Wolff: Ocon esélyes a Mercedes ülésére 2022-ben

Habár a Mercedes és Esteban Ocon útjai elváltak, még van lehetőség rá, hogy a francia visszatérjen a német gyártóhoz. Toto Wolff kijelentette, hogy Ocon továbbra is nagyon erős jelölt a csapat egyik autójának ülésére.

Esteban Ocon, Renault F1

Fotót készítette: Charles Coates / Motorsport Images

A Mercedes volt az utolsó csapat, amelyik megerősítette a 2021-es pilótafelállását, hiszen Lewis Hamilton szereplését sokáig bizonytalanság övezte. Sokan George Russell esetleges érkezéséről beszéltek, azonban erre leghamarabb 2022-ben van lehetőség, ám a fiatal brit mellett Ocon is az erős jelöltek között szerepel.

„Ennek egyszerű oka van: az időhiány” – magyarázta Toto Wolff a Speedweek.com kérdésére, hogy miért csak egyéves szerződést kötöttek Hamiltonnal. „Karácsony előtt tárgyaltunk először. A többéves szerződés összetettebb, mint az egy évre szóló.”

Annak ellenére, hogy a Mercedes elengedte Ocont a Renault-hoz, Wolff szerint továbbra is reális esély mutatkozik arra, hogy a francia visszatérjen az alakulathoz, és esetlegesen megkapja a csapat egyik autóját.

Még több F1 hír:

Esteban Ocon kétéves szerződésének második évét tölti a Renault vagy az Alpine kötelékében, Russell pedig a Williamsnél van idén. Szóval van néhány variáció 2022-re. De addig a teljes támogatásunkat élvezi Valtteri és Lewis.”

„Az év közepén fogjuk kiértékelni, hogy lesznek-e változtatások 2022-re. Most biztosan túl korai még erre vonatkozó forgatókönyvekről beszélni” – zárta le a gondolatmenetet Wolff, aki tehát nagyon nyitottan áll hozzá a Mercedes jövőjéhez.

Bemutatták Räikkönen és Giovinazzi 2021-es autóját, az Alfa Romeo C41-et! (videó)


A Super Formula suzukai fordulójában négy autó próbálta együtt bevenni az 1-es kanyart, aminek eredményeként ketten a falban kötöttek ki.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Íme, itt van Lewis Hamilton 2021-es sisakja (kép)
Következő cikk Az Alfa Romeónál „eszeveszett” bahreini tesztre számítanak

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország