Wolff: nincs tervben a motorcsere Hamiltonnál

A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff kijelentette, hogy jelenleg még nem tervezik azt, hogy egy 4. erőforrást is beszereljenek Lewis Hamilton autójába, ami nála is egy hátrasorolásos büntetést jelentene.

Lewis Hamilton, Mercedes W12

Lewis Hamilton, Mercedes W12

Glenn Dunbar / Motorsport Images

A 2021-es Magyar Nagydíj nyilvánvalóvá vált, hogy Max Verstappennek szüksége lesz egy 4. motorra is ahhoz, hogy be tudja fejezni az idei Forma-1-es szezont, az Orosz Nagydíj első és második szabadedzése között pedig meg is ejtette a cserét a Red Bull.

Miután Verstappen egyébként is magával hozott egy 3 rajthelyes büntetést a Mercedes egyik fellegvárának tartott pályára, könnyebb szívvel hozta meg ezt a döntést a Red Bull, az időjárás pedig vasárnap még a holland kezére játszhat a felzárkózása során.

Bottas már az Olasz Nagydíjon megkapta az idei 4. erőforrását, de annak ellenére, hogy Hamilton alatt is leállt az autója Zandvoortban, Toto Wolff a Motorsport.com-nak adott interjújában elárulta, hogy a hétszeres világbajnoknál még nincs tervben a csere.

„Szerintem jó esélyeink vannak ezen a hétvégén” – kezdte Wolff. „Ha minden a tervek szerint alakul, akkor mindkét autónkkal az élről rajtolunk, és remélhetőleg sok pontot tudunk majd szerezni.”

„Jelenleg is árgus szemekkel figyeljük a motorokon a megbízhatósággal kapcsolatos problémák előfordulását, de még nem találtunk ilyeneket. Hétvégéről hétvégére ellenőrizzük a helyzetünket.”

„Lehetnek még olyan hétvégék, ahol messze vagyunk az első sortól, vagy balesetbe keveredünk, ami egyébként is a mezőny végére küldene minket. Ezek ismeretében nem akarunk idő előtt beszerelni az autójába egy új erőforrást.”

Még több F1 hír:

Verstappen motorjában már ott van a Honda új akkumulátor csomagja is, ahogyan a Ferrari is a mezőny végére küldte Charles Leclerc-t, miután új hibrid rendszereket szereltek be az autójába.

A Hondával és a Ferrarival szemben a Mercedes már a szezon elején előtte az összes módosítási lehetőségét, így amennyiben cserélnek is motort majd Hamilton autójában, azzal nem tudnak frissítéseket bemutatni a szezon késői szakaszában

„Az igazság az, hogy nem tudjuk, mit csinálnak a többiek, minden csak pletyka” – ismerte el Wolff. „Fontos volt, hogy jól válasszuk meg, mikor vessük be a fejlesztéseinket, ezt pedig a szezon kezdetével tettük meg.”

„Elégedettek vagyunk a választásunkkal, és a nagyon szoros csata mellett láthatjátok, hogy mindenki szenved valamilyen megbízhatósági problémával, vagy még most mutatnak be fejlesztéseket.”

Imola állandó helyet szeretne magának a Forma–1-es naptárban

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Bottas a második szabadedzést is behúzta, Gasly a harmadik!
Következő cikk Verstappen: ezúttal nehezebb lesz felzárkózni, mint 2018-ban

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország