Wolff: Nem téma Brawn távozása a Mercedesnél

Toto Wolff csodálkozva hallotta a híreket, miszerint Ross Brawn távozás előtt áll a Mercedesnél, és jövőre Paddy Lowe veszi át a helyét.

A Sport Bild jelentése szerint Brawn döntött, és jövőre már nem lesz tagja a Mercedesnek. Niki Lauda után a manchesteri szakember is tagadta a sajtóban megjelenteket, és úgy nyilatkozott, hogy a téli időszakig el fogja dönteni, hogy merre tovább.

A pletykák szerint Brawn a Hondához szerződhet, ahol korábban már együtt dolgozhatott a japán szakemberekkel, akik a 2015-ös F1-es visszatérésre készülnek a McLarennel. Brawn még annak a lehetőségét sem zárta ki, hogy egy év szünetet tartson.

Wolff, a Mercedes AMG Petronas résztulajdonosa és a motorsport részleg igazgatója a Spox lapnak adott nyilatkozatában elmondta, nem téma Brawn távozása.

„Mint csapat, Ross Brawnnal akarjuk folytatni a fejlődést.  Folyamatosan beszélünk vele, és az utolsó napokban semmi újról nem tudok beszámolni. Belsőleg sem történt semmi, szóval kissé meglepő most mindez számomra.”

Wolff tagadta, hogy Brawn elégedetlen lenne a szerződésével és a csapatnál betöltött helyzetével, de hozzátette, hogy a jövőben készek változtatni néhány ponton, ami Brawn szerepét is érintheti. A Mercedes azonban azt szeretné, ha a brit náluk maradna.

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Cikk típusa BRÉKING