Wolff nem tágít: az a Honda-motor akkor is erősebb lett

A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff továbbra is tartja azon állítását, miszerint a Honda új hajtóegysége, amely Franciaországban került be a partnerek autóiba, bizony teljesítménybeli előrelépést is jelentett.

Toto Wolff, Team Principal and CEO, Mercedes AMG

Toto Wolff, Team Principal and CEO, Mercedes AMG

Steve Etherington / Motorsport Images

Miután a Red Bull a hibridérában most először tudott három futamot nyerni egymás után, Wolff rávilágított, hogy ehhez nagyban hozzájárulhatott az is, hogy a Honda új hajtóegysége erősebb lett.

A bikások csapatfőnöke, Christian Horner azonban, látva ezeket a megjegyzéseket, inkább értetlenül állt kollégája szavai mellett, és azt állította, hogy semmilyen extra teljesítményt nem kaptak az új hajtóegységtől, mivel azon amúgy is csak megbízhatósági módosításokat lehet idén végezni.

A cáfolat ellenére Wolff viszont továbbra is amondó, hogy márpedig látható az erőnövekedés, még akkor is, ha befagyasztották a motorfejlesztést. „Meg lehet ezt csinálni, ha javítod a megbízhatóságot, és akkor több teljesítményt is lehet belőle kihozni, hiába egyezik meg szinte teljesen a hardver az előző verzióval” – idézte az osztrák szavait a Speedweek.

Még több F1 hír:

„Egyértelműen nagyot ugrottak előre, nagyobbat, mint mi, ezt látni is lehet az egyenesekben, mert most nem lehet elmenni mellettük.” A Mercedes most ellenséges terepre téved a következő két hétben, Wolff pedig attól tart, hogy a Honda motorja még komolyabb szerepet játszik majd abban, hogy a rivális növelni tudja előnyét velük szemben.

„Ha volt is bármi előnyünk az egyenesekben, az már a múlté. Az egyetlen esély az, amikor felfelé mentek a dombra, vagy az azt követő szakasz, de gyorsabbnak kell lenned, mi pedig nem vagyunk azok. Az autó nem lesz boldog a 3-as és az 5-ös kanyarral” – utalt a Red Bull Ring legjobb előzési pontjaira.

Wolffot arról is megkérdezték, hogy melyik a fontosabb számára: a nyolcadik dupla bajnoki cím megszerzése vagy a következő három szezon az új szabályok alatt? „Mindkettő egyformán fontos nekem. Figyelembe kell venni, hogy a 2022-es szabályok egy ideig úgy is maradnak majd, ezért a mostani lépések jóval fontosabbak a jelenlegi autónál.”

„Ha lemaradásba kerülsz jövőre, akkor iszonyatosan nehéz lesz behozni azt. Ugyanakkor óvatosnak is kell lenned. Ha azt hiszed, hogy túl okos vagy, és túlságosan korán állsz le a fejlesztéssel, aztán rájössz, hogy ez nem volt elég, akkor nemcsak az idei, de a következő bajnokságot is eldobtad.”

Hülkenberg talán nem olyan sikeres most az F1-ben, de a magánéletben annál inkább

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Hamilton javított az F1 erősorrendjében a Francia GP után, de nem csak Verstappent látták jobbnak nála
Következő cikk Ezekkel a módosításokkal vette vissza a 3. helyet a konstruktőri bajnokságban a McLaren

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország