Wolff: Nem jut el a bíróságig a Racing Point ügye!

A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff úgy gondolja, hogy a Racing Point „másolási” ügye nem fog eljutni az FIA Nemzetközi Fellebbviteli Bíróságához, illetve hozzátette, szerinte nem a fékhűtők miatt van ekkora vita a silverstone-i bázisú istálló körül.

Nico Hulkenberg, Racing Point RP20

Nico Hulkenberg, Racing Point RP20

Mark Sutton / Motorsport Images

A Racing Pointot hetekkel ezelőtt bűnösnek találták az F1 sportszabályzatának megsértése miatt, hiszen a hátsó fékhűtőik rendkívül hasonlítottak a Mercedes tavalyi hátsó fékhűtőihez. A silverstone-i bázisú istállótól emiatt levontak 15 pontot és 400 ezer eurós büntetést szabtak ki rájuk, a csapat viszont fellebbezett a döntés ellen.

A Ferrari szintén fellebbezett a döntés ellen: szerintük súlyosabb szankciót érdemelt volna a Racing Point. Korábban a Renault, a McLaren és a Williams is kifejezte a fellebbezési szándékát, azonban a két brit istálló el sem jutott a fellebbezésig, a Concorde-egyezmény aláírása után pedig a Renault is kihátrált az ügyből.

A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff a csapatok közötti közvetítőként vett részt a vitában, és elmondta, úgy gondolja, hogy valójában nem is a fékhűtők miatt ilyen a Racing Point megítélése, sokkal inkább amiatt, mert nagyot léptek előre 2019-hez képest.

Még több hír:

A nagy előrelépés tényével pedig nehéz lenne vitatkozni: tavaly a konstruktőri hetedik helyen végzett a Lawrence Stroll vezette konzorcium tulajdonában álló csapat, míg idén a 15 pontos levonással együtt is meg tudták őrizni a csapatbajnoki harmadik pozíciójukat.

A Racing Point ügyével kapcsolatosan Toto Wolff a Sky Sportsnak nyilatkozott:

„Azt gondolom, hogy ez az egész ügy a Forma-1 politikájáról szól. Volt egy kis nyomáshelyezés a Racing Pointra, mivel kimagaslóan jól teljesítenek ebben a szezonban.”

„De ez nem a fékhűtőnek köszönhető. Azt gondolom, hogy nagyon jó munkát végeztek, és látni is lehet, hogy mennyire közel vannak hozzánk. Tehát szerintem az történt, hogy kiváló szakemberek dolgoznak a csapatnál, akik a korábbi években csak alacsony költségvetéssel tudtak dolgozni, most viszont csökkenteni tudták a hátrányukat hozzánk képest.”

Toto Wolff, Executive Director (Business), Mercedes AMG

Toto Wolff, Executive Director (Business), Mercedes AMG

Fotó készítője: Steve Etherington / Motorsport Images

„De szerintem az ügy remélhetőleg már jövő hétre meg fog oldódni. Nem számítok arra, hogy a Nemzetközi Fellebbviteli Bíróságig eljutna az ügy.” – mondta Wolff.

Az osztráktól azt is megkérdezték, hogy szerinte a Ferrari követni fogja-e a Renault példáját, vagyis ejteni fogja-e az ügyet, Wolff pedig erre szűkszavúan válaszolt: „Nem tudom.”

Továbbra is rejtélyes a Williams új tulajdonosának kiléte…


Az F1 2020 speciális kiadást szentelt a legendás hétszeres világbajnoknak, Michael Schumachernek, aki Spa-ban, a Jordan 191 autóval mutatkozott be a Forma-1-ben. Egy kör a legendás aszfaltcsíkon, a legendás autóval.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Verstappen volt a leggyorsabb Ricciardo előtt a belgiumi FP2-n, az utolsók között a Ferrari
Következő cikk Verstappen: Jól kezdtünk, de fejlődni fog a Mercedes…

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország