Wolff nem fog őrülten költekezni azért, hogy mindenkit a Mercedesnél tartson
A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff nem aggódik amiatt, hogy elő kell majd vennie a csekkfüzetét annak érdekében, hogy megtartsa a motorral foglalkozó alkalmazottait, annak ellenére sem, hogy a Red Bull látszólag több szakembert is át akar csábítani tőlük új motorrészlegére.
A bikások jelentős forrásokat vetnek be az új motorprogramjuk esetében, és egy csúcstechnológiás létesítményt építenek fel a Milton Keynes-i gyárukban, hogy egy fedél alatt foglalkozhassanak az autóval és a motorral is.
Christian Horner ennek kapcsán egyértelművé tette, hogy a lehető „legjobb” embereket akarja szerződtetni, mivel azt tervezik, hogy 2025-től akár saját motorral is versenyezhetnek majd a királykategóriában.
A Red Bull első lépésként nemrég bejelentette, hogy leigazolta a Mercedesnél hosszú időt eltöltő Ben Hodgkinsont technikai igazgatónak a motorrészlegre, és őt további emberek követhetik majd.
Wolff azonban látszólag nem nagyon ijedt meg a helyzettől, és szerinte nem kell majd növelnie a fizetéseket, hogy megállítsa az alkalmazottak átcsábítását a Red Bull által. „Ha valakit elveszítesz a pénz miatt, akkor talán fontos visszatekinteni, hogy miből épül fel a központi mag, és hogy mely értékek fontosak. Nem mindig a legnagyobb csekk a legjobb.”
„Elveszítünk néhányat, de jönni is fognak páran. Én azonban hiszek a Mercedes filozófiájában, és hiszem, hogy igazán jó munkaadók vagyunk. A nyomás természetesen nagy nálunk, de ezzel együtt jó érzés nálunk dolgozni. Erre büszkék lehetünk, és erre is kell támaszkodnunk.”
„Mindig lesz mozgás. Ugyanakkor fogalmazzunk úgy, hogy értem, mit csinál Christian. Fel akar építeni egy struktúrát, és ilyenkor néha komoly pénzeket kell befektetned. Ezzel nincs is semmi baj.”
Az osztrák csapatvezető úgy látja, hogy a Red Bull „elég okos” a motorterveit illetően, mivel több opciót is hagynak maguknak arra nézve, hogy hogyan tudnák a lehető legjobban megoldani a 2025-ös új motorformulára való átállást.
„Amit csinálnak, az elég okos. Egyrészről azért, mert így saját magukra is tudnak támaszkodni a motorrészlegük miatt, másrészről pedig azért, mert ott van nekik biztosítékként a Honda know-how-ja és szellemi tulajdona.”
„Ráadásul nem zárták be az ajtót egy nagy autógyártó előtt sem, akikkel partnerek lehetnek a jövőben, ez pedig természetes módon segít nekik, hiszen addig is tudnak tanulni és fejlődni. Ez egy igazi nyertes helyzet számukra. Nem veszíthetnek vele semmit” – méltatta a rivális munkáját Toto Wolff.
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.