Wolff: Nem áldoztuk fel Bottast, egy érme döntött

A német istálló első embere, Toto Wolff kijelentette, nem áldozták fel Valtteri Bottast a bakui időmérőn, feldobtak egy érmét, ezért választhatott pozíciót Hamilton. Wolff azt is elmondta, mindig figyelni kell a Ferrarira.

Wolff: Nem áldoztuk fel Bottast, egy érme döntött

A Mercedes két versenyzője távol lesz egymástól a bakui rajtrácson, ugyanis Hamilton a második, Bottas pedig a tizedik helyezést szerezte meg az időmérőn, a Q3 elején pedig a finn versenyző szélárnyékot adott a csapattársának.

A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff viszont kijelentette, szó sincs arról, hogy feláldoznák Bottast, feldobtak egy érmét, ezért választhatott pozíciót Hamilton.

„Nem áldoztuk fel Valtterit. Amióta elkezdődött Valtteri és Lewis közös időszaka a Mercedesnél, mindig feldobunk egy érmét. Most Lewis dönthetett arról, hogy elsőnként vagy másodikként megy ki a pályára, és természetesen úgy döntött, hogy másodikként.”

Még több F1 hír:

„Tehát nem áldoztuk fel őt, hanem ez a rendszerünk, és versenyről versenyre más dönthet a pozíciójáról az időmérőn.”

Az utóbbi hetek slágertémájáról, a hajlékony szárnyakról is megkérdezték Wolffot, hiszen Monacóban még azt mondta, hogy óvni fognak, ha a Red Bull a „limbó” hátsó szárnyat fogja használni.

„Szerintem már mindenkit untat a hajlékony szárnyak témája, köztük engem is. Majd meglátjuk, mi lesz. Nem tudom, mi van most a Red Bull autóján, ahogy azt sem, hogy holnap mi lesz, szóval megvárjuk, hogy mi lesz holnap, és majd ezt követően döntünk.”

 

A Mercedes csapatfőnökét arról is megkérdezték, hogy meglepte-e őket a Ferrari teljesítménye – az osztrák viszont azt mondta, mindig figyelni kell a vörös istállóra.

„Mindig figyelni kell a Ferrarira, ugyanis jól mennek. Meglehetősen erősek a második szektorban, ugyanemiatt voltak erősek Monacóban is. El kell ismerni, hogy sikerült előrelépniük, majd meglátjuk, hogy holnap mire lesznek képesek.”

„Nagyon remélem, hogy a versenytempónk olyan erős lesz, mint pénteken volt. Tegnap jól sikerültek a hosszú etapjaink, jól bírták a gumik is, és az egyenesbeli sebességünk is jó volt. Emiatt jó pozícióban lehetünk holnap.”

Verstappen: Ostoba időmérő volt…

megosztás
hozzászólás
Cunoda: „Sajnálom a szerelőket...”
Előző cikk

Cunoda: „Sajnálom a szerelőket...”

Következő cikk

Perez: Nagyon jó volt a tempónk, de nem tudtuk megmutatni, amikor igazán számított volna…

Perez: Nagyon jó volt a tempónk, de nem tudtuk megmutatni, amikor igazán számított volna…
Hozzászólások betöltése