Wolff reagált a Hamilton körüli pletykákra
A Mercedes Forma-1-es csapatát irányító Toto Wolff csak legyint a Lewis Hamiltont és a Ferrarit összeboronáló pletykákra, azt is kijelentve, „semmi sem igaz ebből.”
Hamilton jövője a Mercedesnél továbbra is bizonytalan, mivel év végén lejár a jelenlegi szerződése és még nem írt alá hosszabbítást. Mindkét fél részéről kitartanak amellett, hogy az új szerződés csak formaság, de ez nem akadályozta meg, hogy elkezdjenek terjedni a pletykák.
Az egyik ilyen a Daily Mail nevéhez fűződik, akik szerint a Ferrari egy 40 millió fontos ajánlattal készül Maranellóba csábítani a hétszeres világbajnokot. Wolff azonban az OE24-nek adott interjújában elmondta, a hasonló találgatások nem újak.
„Ezek a pletykák kétévente előjönnek, amikor új szerződést akarunk aláírni vele, de ebből az egészből semmi sem igaz. Normálisan, mindenféle időbeli nyomás nélkül tárgyalunk” – mondta a csapatfőnök, aki arról is beszélt, „meg van győződve”, hogy megállapodnak majd:
„Szent meggyőződésem, hogy egymásra fogunk találni, efelől egy milliméternyi kétségem sincs. Nem tudok semmi mást elképzelni. Ha versenyképes autót adunk Lewisnak, még hosszú évekig fog nyerni. Elég ránézni Tom Bradyre és mindarra, amire a 40-es éveiben képes volt" így Wolff, aki a Mercedes hétvégén bemutatkozó fejlesztéseiről is ejtett pár szót.
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.