Wolff sajnálja Leclerc-t, és esőre számít vasárnap

Toto Wolff természetesen elégedett volt a Mercedes monacói időmérős eredményével, hiszen ismét az első sort szerezte meg a csapat, és szimpátiáját fejezte ki a pórul járt Charles Leclerc kapcsán.

Toto Wolff, Executive Director (Business), Mercedes AMG, in the Team Principals Press Conference

Fotót készítette: Simon Galloway / Motorsport Images

A Mercedes fölénye Monacóban sem tűnik megszakadni, ugyan a harmadik szabadedzésen Charles Leclerc megelőzte a németek mindkét versenyzőjét, de az időmérőn ismét csak bottal ütötték Hamiltonék nyomát. A brit nagy örömmel konstatálta idei második pole-ját, Valtteri Bottas azonban kicsit csalódott volt a második hely miatt. Toto Wolff természetesen nagyon örült.

"A végén minden összejött a számunkra, szóval elégedett vagyok. Valtteri egy remek első kört rakott össze, nem tudom, mi történhetett vele a másodikban" - nyilatkozta Wolff.

További híreink:

A Mercedes első embere azonban nem csak saját csapatával foglalkozott az időmérő után, hanem Charles Leclerc helyzetével is, akit nagyon nehéz helyzetbe hozott a Ferrari, amely a Q1-ben rossz taktikai döntést hozott a monacói kapcsán. Leclerc kiesett az első szakaszban, és ezt még Wolff is sajnálta.

"Nagy kár ezért, ez Charles hazai versenye, és megvolt benne az, ami az első sorhoz kellett volna" - értékelte Wolff, aki azonban utalt rá, hogy az előrejelzések jó eséllyel esős futamot jósolnak. "Az utolsó információm, hogy 60 százalék az esélye az esőnek, de ez még változhat."

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Hamilton kitörő örömmel értékelte Bottas legyőzését
Következő cikk Vettel: Nem akarok senkit hibáztatni, mélyebbre kell ásnunk

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország