Wolff: Mindkét pilótánkkal dobogóra állhatunk volna
Toto Wolff szerint a Las Vegas-i Nagydíjon akár mindkét pilótája felállhatott volna a dobogóra az incidensek nélkül, majd arra is kitért, hogy a szezonzárón mindent bele fognak adni.
Négy pont a különbség a Ferrari és a Mercedes között egy futammal a 2023-as szezon vége előtt, Toto Wolff pedig még mindig a Las Vegas-i Nagydíjat siratja, ahol a szerencsétlenségek és vezetői hibák nélkül akár a pódiumért is harcban lehettek volna.
A csapatvezető ugyanakkor annak örül, hogy ilyen színvonalas hétvégén vannak túl, amely bizonyára sokat hozzátesz a Forma-1 népszerűségéhez Amerikában, ami nagyon fontos piac a száguldó cirkusz számára.
„Fantasztikus versenyt láttunk, vizuálisan látványos volt, és összességében egy nagyszerű nagydíjnak bizonyult, ami biztos vagyok benne, hogy növelte a sportág ismertségét az Egyesült Államokban” – elevenítette fel a múlt hétvégén szerzett tapasztalatokat Wolff.
Habár a futam végeredménye nem volt kedvező a Mercedes számára, ez többek között George Russell büntetésének, valamint Hamilton defektjének volt betudható, így Wolff szerint a látszattal ellentétben sokkal erősebbek lehetnek Abu-Dzabiban.
„Az autó sebessége erős volt” – jelentette ki a csapatfőnök bizakodva, és egészen odáig ment, hogy a két pilótája akár dobogón is ünnepelhetett volna. „Az incidensek nélkül Lewis és George is harcba szállhatott volna a dobogóért.”
„A Ferrari mindössze négy pontra csökkentette lemaradását a konstruktőri rangsorban, és készen állunk arra, hogy Abu-Dzabiban mindent beleadjunk, hogy győztesen kerüljünk ki. Az utóbbi időben jó formát mutattak, de tudjuk, hogy az elmúlt néhány versenyen nem nyújtottuk a maximumot.”
Eközben a McLaren megmutatta a különleges autófestését, amivel a szezonzáró Abu-Dzabi Nagydíjra készülnek. A wokingi alakulat megint csak kitett magáért…
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.