Wolff mérlegelte a Russell-Sainz ütközést: "Carlos elég durván bevágott elé..."
A Mercedes Forma-1-es csapatát vezető Toto Wolff szerint George Russell mellett Carlos Sainznak is volt szerepe abban az ütközésben, amely kettejük között az Amerikai Nagydíj rajtjánál történt.

Carlos Sainzra enyhén szólva rájár a rúd az idei szezonban. A spanyol pilóta szombaton megszerezte a pole pozíciót Austinban, mellőle a kétszeres világbajnok Max Verstappen indult. A páros meg is küzdött az első kanyarban, Verstappen kívülről előzött volna, így Sainznak a kanyar csúcsa felé kellett húznia.
Nem látta azonban, hogy a Mercedest hajtó George Russell a 4. helyről indulva vakmerően bevetődött a belső íven, így a Ferrari oldalába csapódott, ezzel lyukat ütve Sainz autójának hűtőjén, aki így egy kanyar után kiállni kényszerült a versenyből.
A spanyol pilóta Verstappennel meccselhetett volna a győzelemért, csalódott is volt, hogy az autóján keletkezett sérülések miatt ki kellett állnia, azonban a Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff úgy érzi, mindkét pilótának van része a felelősségben:
„Ha versenybíró lennék, akkor azt nézném, hogy George későn fékezett, talán kicsit alulkormányzott is volt az autó. Utána Carlos elég durván bevágott elé. Nem tudom, Maxnak hirtelen nem volt annyi teljesítménye, de nagy kár, lenyeljük ezt az öt másodpercet, de gyakorlatilag oldalról ment bele, meglepődtünk, hogy George-nak nem kellett szintén feladnia a futamot.”
Ebből leszűrhető, hogy az esetért Russell öt másodperces büntetést kapott, ez, és a sérült első szárnya, komolyan visszavetette a brit versenyző harcképességét a nagydíj hátralévő részére.
„Most néztük meg az első szárnyat, nagyon csúnyán megtört. Nem csak a szárnyvéglap, hanem az alatta lévő rész, ami kritikus fontosságú aerodinamikai elem, szóval olyan autóval versenyzett, ami ennél többet nem tudott.”
Sainznak a maga részéről ez volt idén a hatodik versenye, amit nem tudott befejezni, holott legalább egyenrangú ellenfele tud lenni csapattársának, Charles Leclerc-nek, ha éppen nem hátráltatják rajta kívül álló elemek. Ezt megmutatta például Silverstone-ban, ahol a dobogó tetejére állhatott.
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.