Wolff megvédte a fizetős pilótákat

megosztás
hozzászólás
Wolff megvédte a fizetős pilótákat
Szerző:
, Szerkesztő

Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke úgy érzi, a vagyonos édesapja miatt rendkívül igazságtalan előítéletek vannak Lance Strollal szemben, holott szerinte maximálisan megérdemli a helyét a Forma-1-es rajtrácson a teljesítménye alapján.

Akármeddig visszamehetünk a Forma-1 történelmében, minden ponton fogunk találni úgynevezett „fizetős pilótákat”, akik a szponzori hátterüknek köszönhetően szerzik meg egy adott csapat teljes éves ülését. A fizetős pilótákkal szemben jelentős stigma él, ugyanis néhányuk valóban az F1 történetének legrosszabb versenyzőiként vonultak a történelemkönyvekbe.

A jelenlegi mezőny kapcsán általában a két kanadai nemzetiségű pilótát, Lance Strollt és Nicholas Latifit szokták kiemelni, hogy ők a főként édesapjuk pénzének köszönhetik a lehetőséget, amit a Forma-1-ben kaptak. Ez a sor bővülhet jövőre, ugyanis nagyon úgy néz ki, hogy az orosz Nyikita Mazepin a Haas pilótája lehet a szintén édesapjának köszönhető pénz miatt.

Rengeteg aggodalom merült fel ilyen téren az F1 kapcsán, hogy a száguldó-cirkusz már elmozdult a hagyományos meritokráciától, ami egy versenysportban elengedhetetlen, és inkább a dollárjeleket részesítik előnyben, mint a valós teljesítményt. Toto Wolff azonban ezzel nagyon nem ért egyet:

„Mutassatok nekem egy olyan pilótát, aki nem tudás alapján került be. Vegyük alapul Lance-t, akivel szemben egyáltalán nem vagyok elfogult, mivel én is hiszek a meritokráciában. Lance megnyerte az olasz F4-es és a nemzetközi F3-as bajnokságot, kétszer is dobogós lett az F1-ben, és már indult első sorból is”

Még több F1 hír:

„Egyáltalán nem értek azzal a véleménnyel egyet, hogy csak azért, mert az édesapja milliárdos, nem megérdemelt, hogy a rajtrácson van. Szerintem nagyon előítéletesek vele szemben, ami határozottan nem tetszik” – védte a kanadait Wolff.

„Nem tud azzal mit kezdeni, hogy az édesapja a saját területén ekkora sikereket ért el. Sőt, azt gondolom ennek viszonylatában még kiemelkedő is, hogy ilyen környezetben úgy döntött, az egyik legkompetitívabb sportágat választja a világon, szerintem ebben nem lehet vita”

Wolff megvédte Latifit és Mazepint is ebből a szempontból, valamint hozzátette, hogy jelenleg sokkal kevesebb „klasszikus” fizetős pilóta van a mezőnyben, mint a Forma-1 történetének korábbi szakaszaiban:

Lance Stroll, Racing Point RP20, Daniel Ricciardo, Renault F1 Team R.S.20

Lance Stroll, Racing Point RP20, Daniel Ricciardo, Renault F1 Team R.S.20

Fotó készítője: Zak Mauger / Motorsport Images

„Nicholas több futamot is nyert a Forma-2-ben, és az idei első szezonjából még nem tudtuk igazán leszűrni, hogy mire képes. Nem ugyanazok az állapotok uralkodnak, mint nagyjából tíz éve, már arra sem emlékszem, hogy hívták azokat a pilótákat, akik junior kategóriabeli futamgyőzelem nélkül kerültem fel az F1-be” – fejtette ki Wolff.

„A jövő évre vonatkozóan ne legyünk előítéletesek Nyikitával szemben sem. Nyikita az elmúlt évben már egyértelműen az élmezőny tagja volt az F2-nek, futamokat is nyert, illetve folyamatosan harcban van a győzelmekért”.

„Szerintem most kifejezetten előnyös helyzetben vagyunk, néhány éve még sokkal többen a pénzük miatt kerültek be. Lehet, hogy rosszul emlékszem, és nem is akarok megnevezni senkit, de szerintem pontosan tudjuk, hogy kikről beszélek” – zárta Wolff.

Ez lehet az Alfa Romeo jövő évi párosa.

Ajánlott videó:

Minden jel arra mutat, van miért, de Kvjat nem aggódik Forma-1-es jövője miatt

Előző cikk

Minden jel arra mutat, van miért, de Kvjat nem aggódik Forma-1-es jövője miatt

Következő cikk

Prost szerint már jövőre dobogóra állhat Alonso és Ocon is

Prost szerint már jövőre dobogóra állhat Alonso és Ocon is
Hozzászólások betöltése

Cikk részletei:

Sorozat Forma-1
Versenyzők Lance Stroll , Nicholas Latifi , Nikita Mazepin
Szerző Nagy Noel