Wolff mégis marad a Mercedesnél csapatfőnökként? – cáfolat érkezett a német médiából

Tegnap még arról szóltak a híresztelések néhány német sajtóorgánumnál, hogy Toto Wolff a szerződése lejártával elhagyhatja a Mercedes csapatfőnöki pozícióját, azonban ma az Auto Motor und Sport ezzel ellentétesen írt.

Toto Wolff, Executive Director (Business), Mercedes AMG

Jerry Andre / Motorsport Images

Tegnap nagy port kavart a médiában, hogy a német média több vezető orgánuma is arról számolt be, hogy Toto Wolff távozhat 2020 végén a Mercedes csapatfőnöki székéből, és Lawrence Strollal közösen átvehetik a jelenlegi gyári Mercedes-csapat irányítását, míg a Mercedes a jelenlegi Racing Point, jövőre már Aston Martin-néven induló istállóval maradna a Forma-1-ben.

A Daimler cáfolta ezeket a híreszteléseket, kijelentették, hogy Toto Wolff marad a Mercedes operatív üzletének élén 2020 után is, illetve a Forma-1-ben fognak maradni, nem szállnak ki.

Még több F1 hír:

A német sajtó többek között arra alapozta ezeket a híreszteléseket, hogy Toto Wolffnak hűvös kapcsolata van a Daimler jelenlegi főnökével, Ola Kalleniusszal, és nem akkora a mozgástere, mint a korábbi vezérigazgatónál, Dieter Zetschénél volt - Kallenius többször is felülbírálta Wolff kívánságát.

Az Auto Motor und Sport szerint függetlenül attól, hogy ezek a hírek igazak-e, vagy sem, Kallenius és Wolff továbbra is együtt akar dolgozni, és a felek közel állnak ahhoz, hogy nyélbe üssék az üzletet, így Wolff meghosszabbítsa a 2020 végén lejáró szerződését – erről viszont a Daimler nem kívánt nyilatkozni.

A Daimler azokat az értesüléseket is cáfolta, hogy Wolff nem csapatfőnökként, hanem elnökségi tagként folytatná, és azt is, hogy egy „csere-üzlet” keretében Wolff és Stroll venné át a jelenlegi Mercedes-csapat irányítását Aston Martin-részvényekért cserébe.

Az AMuS szerint ha az Aston Martin-os történet igaz lenne, akkor annak láttuk volna a nyomát akkor, amikor bejelentették, hogy Tobias Moers a Mercedes-AMG-től az Aston Martin vezérigazgatói székébe fog átülni, azonban a sajtóközleményben nem esik szó arról, hogy a Mercedes kiterjesztené a jelenlegi kapcsolatát az Aston Martinnal.


Közvetlen a következő Virtuális Nagydíj előtt mutatták be a legendás F1-es pályát az F1 2020-ban.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Leclerc drámai csattanása az első Monacói Nagydíján: videó
Következő cikk Motorsport Heroes: A nap, amikor Hakkinent világbajnokká koronázták

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország