Wolff: ma mindkét autónkkal nyerhettünk volna, de nem volt más választásunk

A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff szerint nagyon sokat kell tanulniuk a 2021-es Francia Nagydíjból, hiszen úgy érzi, hogy a kezük közül csúszott ki a futamgyőzelem.

Wolff: ma mindkét autónkkal nyerhettünk volna, de nem volt más választásunk

Annak ellenére, hogy a rajtnál az élre állt Lewis Hamilton, a kiállások alatt vissza is szerezte a vezetést Max Verstappen, a Mercedes pedig elvesztette a kontrollt a verseny fölött:

Valtteri Bottas kezdte a kiállások sorát a vártnál kicsit korábban, a 17. körben, majd erre reagálva a Red Bull is kihozta Verstappent, míg a Mercedes, nem észlelve, hogy mennyire erős lesz az alávágás, hiszen Bottas nem szerzett pozíciót, csak egy körrel később hozta ki Hamiltont, aki így egy 3 másodperces előnnyel sem tudta megtartani a vezetést.

A futam után a Sky szakértőjeként dolgozó Nico Rosberg úgy érezte, hogy a Mercedes túlságosan is kapzsi volt Bottas korai kiállásával, de Toto Wolff elmondta, hogy nem volt más választásuk, még akkor sem, ha ezzel elindították a dominót.

Még több F1 hír:

„Egyszerűen nem volt más választásunk” – nyilatkozta Wolff. „Valtteri gumijai elkezdtek vibrálni, miután elfékezte az egyik kanyart, így nagyon aggódtunk, hogy az átterjed a futóműre is, és bármelyik pillanatban defektet kap.”

„Tudtuk, hogy így túl korán fogjuk kihozni, de nem volt más választásunk.”

Érdekes módon arra a kérdésre, hogy miért hozták ki másodjára is Bottast, Wolff már egyből arra az esetre gondolt, amikor Perez megelőzte a finnt, akkor azért nem próbálták meg vele megszerezni a leggyorsabb körért járó pontot, mert abban reménykedtek, hogy Perez még hátha büntetést kap pályaelhagyásért.

A verseny után Hamilton sem értette pontosan, hogy hogyan vesztette el a vezetést Verstappennel szemben, James Vowles, a Mercedes főstratégiája pedig elnézést is kért tőle a verseny után. Wolff szerint egy extra másodperccel talán védve lettek volna Verstappennel szemben, de ettől még bosszantja őt, hogy a jobb kivezető körével elbukták a versenyt.

„A versenytempónk jó volt a futam elején, de a 3 másodperc nem volt elég arra, hogy biztosítson minket az elévágással szemben. Hiányzott egy másodperc, amit valahol elbuktunk.”

„Nagyon sokat kell dolgoznunk, hogy megértsük a történteket. Kiváló kivezető köreik vannak, és elnéztük az elévágás erőségét is. Jó autónk volt ma, mindkettővel nyerhettünk volna. A top 4 majdnem egy perccel a többiek előtt volt, szóval a tempónk rendben van, és persze mi is szeretjük a szórakoztató versenyeket” – mondta Wolff, akin Horner szerint kijönnek az első ősz hajszálak is, ha így folytatódik a szezon.

Verstappen: „Ezért keményen meg kellett küzdeni!”

megosztás
hozzászólás
Perez erős futammal gondoskodott arról, hogy két Red Bull legyen a dobogón

Előző cikk

Perez erős futammal gondoskodott arról, hogy két Red Bull legyen a dobogón

Következő cikk

Horner: „Ma megfizettünk Barcelonáért!”

Horner: „Ma megfizettünk Barcelonáért!”
Hozzászólások betöltése