Wolff: „Legközelebb inkább befogom!”

A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff legközelebb kétszer is meggondolja, mikor szóljon bele valamelyik versenyzője csapatrádiójába. Az osztrák a Portugál Nagydíjon Valtteri Bottast bátorította Max Verstappen megelőzésére.

Wolff: „Legközelebb inkább befogom!”

Valtteri Bottas Lewis Hamilton és Max Verstappen mögött a harmadik helyen haladt a Portugál Nagydíj második felében, amikor csapatfőnöke, Toto Wolff úgy gondolta, néhány bátorító szót intéz versenyzőjéhez a csapatrádión keresztül:

„Vadászd le Valtteri, te vagy a leggyorsabb a pályán” – hangzott a biztatás, a finn azonban egy szenzorhiba miatt nem tudott támadó közelségbe érni.

Még több F1 hír:

A tavalyi év során maga is támogatta az ötletet, hogy Wolff időnként megszólaljon a rádióban. A csapatfőnök elismeri, szeret beleavatkozni a dolgokba.

„Korábban szóba került már a téma. Nagyon szenvedélyes típus vagyok, szóval élveztem, hogy támogathatom Valtterit. Azt gondoltam, segíteni fog” – mondta az eset kapcsán Wolff.

„Ezúttal azonban nem sült el jól a dolog. Legközelebb lehet jobb lesz, ha befogom a számat, legalábbis beszélnünk kell majd erről.”

„Valtteri nagyon erős fejben, amit bizonyít, hogy az imolai hétvégéje után vissza tudott térni. Épp azon volt, hogy elkapja Maxet, a rádióüzenetem után azonban rosszra fordultak a dolgok. A jövőben így talán jobb lesz, ha hanyagoljuk az efféléket.”

 

A versenyt a harmadik helyen záró Valtteri Bottas a történtek ellenére máskor is örömmel fogadja csapatfőnöke támogatását.

„Már többször előfordult, hogy verseny közben üzent. A célja mindig az, hogy támogasson, ami sosem árt. Természetesen amúgy is mindent beleadok, de minden segítség jól jön” – fogalmazott a Mercedes finn versenyzője.

A Ferrarinak még nem egyértelmű minden a költségsapkával kapcsolatban. 

megosztás
hozzászólás
Nézőkkel a lelátón tér vissza Monaco!
Előző cikk

Nézőkkel a lelátón tér vissza Monaco!

Következő cikk

Hamilton, Verstappen és Bottas új rekordot állított fel Portugáliában

Hamilton, Verstappen és Bottas új rekordot állított fel Portugáliában
Hozzászólások betöltése