„Wolff le merné igazolni Leclerc-t, a Ferrari mindent megtenne Norris megszerzéséért”

Az elismert F1-es újságíró, Peter Windsor azzal számol, hogy Lewis Hamilton hamarosan visszavonul, véleménye szerint pedig a Mercedes Charles Leclerc-rel pótolhatná a hétszeres világbajnokot.

Charles Leclerc, Ferrari with fans at Fiorano

Fotót készítette: Ferrari

Nem ritka jelenség a Forma-1-ben a „székfoglalós játék”, amikor egy versenyző távozása vagy csapatváltása után láncreakció indul be a pilótapiacon. A veterán újságíró, Peter Windsor szerint hasonlóra lehet számítani a topcsapatoknál is.

Lewis Hamilton jelenleg 38 éves, a szerződése 2023 végén jár le, és egyelőre nem érkezett hivatalos bejelentés arról, hogy hosszabbít a brit – a csapatfőnök Toto Wolff viszont magabiztos ezt illetően.

Windsor arra számít, hogy az idei vagy a következő szezon után akasztja szögre az F1-es sisakját a brit, akit a Mercedes Leclerc-rel pótolhatna, a Ferrari pedig ezt követően Norrist próbálná megszerezni.

Még több hír:

„Tegyük fel, hogy Lewis 2024 vagy 2023 végén befejezi, majd meglátjuk, hogy alakul. Mindenesetre el tudnám képzelni, hogy Toto meg akarná szerezni Charles Leclerc-t” – mondta Windsor egy Twitch-streamben.

„Valószínűleg kicsit káosz lenne, ha Leclerc Russell mellé igazolna, de ha Toto Russellt is le merte igazolni Hamilton mellé, akkor nyilván Leclerc-t is le merné igazolni. Szóval szerintem nem ostoba feltételezés, hogy Leclerc a Ferraritól a Mercedeshez igazolhat Hamilton helyére.”

„De mit tenne ebben a helyzetben a Ferrari? Azt gondolom, hogy mindent megtennének azért, hogy leigazolják Landót. Landónak pedig nehéz lenne nemet mondani ebben a helyzetben, félretéve a szerződéses dolgokat.”

„Szerintem a Ferrari megengedheti magának, hogy leigazolja Landót, akinek lenne is esélye a Ferrarinál – már ha Leclerc eligazolna Lewis helyére. Ez nem is lenne rossz, ugye?” – tette fel a kérdést az elismert F1-es újságíró.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Elképesztő szuperautót újított be Carlos Sainz
Következő cikk Krack: Alonso azért választotta az Aston Martint, mert másokkal ellentétben vannak ambícióink

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország