Wolff kijelentette: csak két pilótával fognak tárgyalni a Mercedes üléséről

A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff nyíltan kijelentette, hogy Valtteri Bottas és George Russell van harcban azért, hogy 2022-ben Lewis Hamilton csapattársa legyen a német istállónál.

Toto Wolff, Team Principal Mercedes

Toto Wolff, Team Principal Mercedes

Steve Etherington / Motorsport Images

A Mercedes múlt héten jelentette be, hogy 2023 végéig hosszabbított a hétszeres világbajnok pilótájával, Lewis Hamiltonnal, így már csak az egyik ülés sorsa kérdéses a konstruktőri második helyen álló csapatnál.

Valtteri Bottas már 2017 óta a csillagos alakulatot erősíti, és nem tudni, hogy 2022-ben is marad-e. Hamilton elmondta, örülne, ha a finn pilóta maradna mellette, azonban nem vehető biztosra a dolog.

Még több F1 hír:

Esélyes lehet még George Russell, aki az Osztrák Nagydíjon közel volt a pontszerzéshez a Williamsszel, de 4 körrel a leintés előtt Fernando Alonso meg tudta előzni, így a 11. pozícióban végzett a brit versenyző.

A csapatfőnök Toto Wolff pedig kijelentette, hogy csak két pilótával fognak tárgyalni a 2022-es ülésük kapcsán, nem meglepő módon Bottas és Russell ez a két versenyző – erről a holland Telegraafnak beszélt:

„Várhatóan a nyár folyamán fogunk döntést hozni a másik ülésről. Csak Valtterivel és George-dzsal fogunk tárgyalni, kettejük között fog eldőlni a dolog” – mondta Wolff.

Norris egyre közelebb az eltiltáshoz…

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Ricciardónak „szüksége volt” egy kis szórakozásra az újabb időmérős csalódás után
Következő cikk Alfa Romeo: miénk a jobb autó, de a Williamsnek ott van Russell az időmérőkön

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország