Wolff: kettős győzelmet is arathattunk volna a „99,9%-ban” tökéletes Russell vezetésével
A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff szerint óriási pozitívuma a 2023-as Forma-1-es Szingapúri Nagydíjnak, hogy a stratégiai előrejelzésük ismét azt mutatta, hogy kettős győzelmet arathatnak, és nem bánja annyira, hogy George Russell összetörte az autóját.
A Red Bull váratlan szingapúri visszaesése után a Ferrari, a Mercedes és a McLaren harcolt az idei első futamgyőzelméért az éjszakai utcai versenyen, miközben a rossz rajtpozíciója és összességében csalódást keltő eredménye ellenére Max Verstappen ismét szárnyalt versenytávon.
A Mercedes győzelmi esélyei végül George Russell hibájával szálltak el véglegesen, de a második helyezett Norrist DRS-távolságon belül tartó Carlos Sainz és a McLaren pilótája is remekül védekezett az őket frissebb és lágyabb gumikon támadó Mercedesek ellen.
Lewis Hamilton harmadik helye azonban nem jelentett nagy vigaszdíjat a csapatnak, és Toto Wolff elismerte, hogy „keserédes” hétvégét zárt a Mercedes.
„Megpróbáltunk nyerni, de nem nyertünk” – mondta Wolff többek között a Motorsport.com-nak. „Tetszett, hogy a pilóták és a csapat is azt mondta, hogy kockáztassunk. A legrosszabb forgatókönyv szerint a 2. és 5. helyen végeztünk volna, a legjobb szerint kettős győzelmet arattunk volna.”
„George 99,9%-ban tökéletes volt ezen a hétvégén, és csak egy ezredmásodpercre lankadt a figyelme, amikor lekoccolta a falat. Azt mondtam neki, hogy inkább most történjen ilyen, ne akkor, amikor a világbajnoki címért harcolunk.”
„Könnyű rámutatni a negatívumokra a hétvégén, de a pozitívum az, hogy tényleg megnyerhettük volna a versenyt, önerőből kettős győzelmet arathattunk volna, ami feldobta az egész csapatot.”
„Amikor a stratégiai előrejelzésen felvillan az, hogy 1. és 2., arra gondol az ember, hogy milyen nagyszerű esténk lesz. De nem lett. Még így is szívesebben gondolok vissza a pozitívumokra, és mondom azt, hogy ez így is egy jó hétvége volt.”
A Red Bull a soron következő Japán Nagydíjon vághat vissza a riválisoknak: íme a program.
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.