Wolff kétli, hogy Sainz másodhegedűsnek megy a Ferrarihoz, és Bottas sem az

Toto Wolff, a Mercedes első embere nem hisz abban, hogy lennének igazi másodszámú versenyzők, hiszen mindenki nyerni akar, így úgy véli, Carlos Sainz Jr. is hasonló szándékkal megy a Ferrarihoz.

Toto Wolff, Executive Director (Business), Mercedes AMG, in the Team Principals Press Conference

Fotót készítette: Simon Galloway / Motorsport Images

Nem lehetett túl nagy meglepetés, amikor a Ferrari bejelentette Sebastian Vettel év végi távozását, még akkor sem, ha a német világbajnok pár héttel korábban azt mondta, hamarosan aláírhatja az új szerződését.

Még több F1 hír:

Ez már biztosan nem fog megtörténni, és a hírek szerint a Mercedes ülését nézte ki magának Lewis Hamilton mellett. Toto Wolff, a Mercedes főnöke nyitott arra, hogy a négyszeres világbajnokot leigazolják, bár a pletykák arról szólnak, hogy George Russellt részesíti előnyben, míg a Daimler a honfitársát.

Valtteri Bottas ülése minden eddiginél nagyobb veszélyben van, bár már tavaly is majdnem elvesztette azt Esteban Ocon javára. Most Russell és Vettel lehet számára a legnagyobb veszélyforrás, emiatt is vehette fel a kapcsolatot a Renault-val és a Red Bullal.

Néhányan biztosak abban, hogy Vettel utódja, Carlos Sainz Jr. szimpla másodszámú lesz, akinek az lesz a fő feladata, hogy Charles Leclerc-t támogassa a világbajnoki harcban. A spanyol pilóta kategorikusan tagadta ezt.

A Mercedes logo on an engine cover

A Mercedes logo on an engine cover

Fotó készítője: Steve Etherington / Motorsport Images

Wolff a német Auto Motor und Sport hasábjain arról beszélt, hogy nem hisz ebben. A Mercedes főnöke sem látja azt maga előtt, hogy Carlos egy ilyen küldetéssel a hátán utazna el Maranellóba 2020 év végén.

„Nem hiszem, hogy Carlos azzal a gondolattal megy majd el a Ferrarihoz, hogy: 'Most én leszek ott a másodhegedűs.' A fiatal Albon is ott van, aki a Red Bull versenyzője. Soha nem szabad azt gondolni, hogy ez az 1-es és 2-es szám működik, mert minden versenyző nyerni akar.”

„Mindkét autó esetében szükség van a pontokra. Ha a versenyzők egy szinten vannak, akkor mindketten ugyanazon a helyen lesznek a pályán, így az egyikőjük vesztes lehet, mert nem lesz jövője a csapatban. Mi másképpen tennénk, de nem akarom megítélni azt, hogy ez helyes, vagy rossz döntés.” - mondta Wolff arról, hogy a Ferrari igen korán, még a 2020-as szezon előtt bejelentette Vettel távozását.

„Nálunk mindkét versenyző ugyanazokkal a lehetőségekkel rendelkezik az év elején. Valtterivel az elmúlt év elég hosszú volt, de mindkettejüknek lehetőséget kell adni a világbajnoki cím megszerzésére.”

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Az IndyCar és a Ferrari több szinten is kapcsolatban van egymással
Következő cikk Wolff: Jó dolog, hogy Hamilton felemelte a hangját a fehér férfiak által dominált sportban!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország