Wolff: Két jó pályánk maradt hátra az idényből...
Toto Wolff szerint a forgalom miatt nem volt lehetősége Lewis Hamiltonnak felzárkózni az élen állókhoz, majd kiemelte, hogy az idényből két „versenyképes” futamuk maradt hátra.
Toto Wolff, Team Principal and CEO, Mercedes-AMG F1 Team
Fotót készítette: Sam Bloxham / Motorsport Images
A pontzóna végén zárt Lewis Hamilton az Azeri Nagydíjon, és bár a mezőny sűrűjéből kellett nekivágnia a futamnak a hétszeres bajnoknak, ennél vélhetően jobb eredményre számítottak, tekintve, hogy Norris egészen a negyedik helyig képes volt felkapaszkodni.
Perez és Sainz ütközése nélkül fájdalmas hétvégét zárt volna a német gyártó, hiszen Hamilton többnyire a két újonccal, Colapintóval és Bearmannal küzdött, míg Russell önerőből képtelen lett volna a dobogóért harcolni.
„Úgy döntöttünk, hogy itt [Azerbajdzsánban] végezzük el a motorcserét” – jelentette ki Wolff a médiának, többek között a RacingNews365-nek, mikor Lewis Hamiltonról kérdezték. „Tudtuk, hogy ez egy kemény verseny lesz, mert Bakuban nagyon nehéz előzni, és ez így is volt.”
„Abban a pillanatban, ahogy közelebb kerülsz a másik autóhoz, túlmelegednek a gumik, és akkor hátrafelé esel, és azt hiszem, ez történt vele (Hamiltonnal). De sokat kell még tanulnunk” – folytatta a csapatfőnök.
Ennek némileg ellentmond az a tény, hogy Charles Leclerc a futam felét Oscar Piastri mögött töltötte, mégis képes volt erős tempót diktálni, és tulajdonképpen csak az utolsó körre fogytak el teljesen az abroncsai.
A Mercedes másik pilótája, George Russell az utolsó körös ütközésnek is köszönhetően odaért a dobogóra, és mivel a TOP4 csapat meglehetősen közel van egymáshoz, Wolff bízik benne, hogy esélyesek lehetnek még idén a győzelemre.
„Azt hiszem, ahol hagyományosan gyorsak voltunk, az Barcelona, Silverstone, Spa-Francorchamps volt” – emelte ki az osztrák. „Mi lesz a következő, ami jön? Austin jó volt számunkra [tavaly]. Brazília jó volt számunkra. Nem sok jó van már hátra.”
Eközben Charles Leclerc arról beszélt, hogy nem érti, hogy Oscar Piastri miként eshetett rá annyira a kiállását követően, hiszen a szimulációk alapján a kemény gumikat nem lehetett volna olyan könnyen munkára bírni.
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.