Wolff: Jövőre megint teljesen szétcsúszik a mezőny!

A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff azt nyilatkozta, hogy véleménye szerint 2022-ben újra nagyok lesznek a távolságok – abban viszont nem biztos, hogy a német istálló lesz elöl.

Wolff: Jövőre megint teljesen szétcsúszik a mezőny!

A koronavírus-járvány következtében 2021-ről 2022-re halasztották a forradalmi technikai szabályváltoztatásokat. Toto Wolff az Autosportnak nyilatkozott arról, hogy szerinte jövőre éppen emiatt teljesen szétcsúszik majd a mezőny.

„Ha stabilak maradnak a szabályok, akkor a mezőny egyre közelebb kerül egymáshoz. Az élcsapatok egyre kevesebbet tudnak haladni, hiába próbálkoznak még jobban, a mögöttük lévő csapatok gyorsabban tudnak haladni, így közelebb kerülnek az élmezőnyhöz.”

„Ha megnézzük az imolai kvalifikációt, nagyon szoros volt a mezőny, és szerintem arra kell törekednünk, hogy efelé az irány felé haladjunk.”

Még több F1 hír:

„Azt megígérhetem, hogy jövőre megint teljesen szétcsúszik a mezőny. Talán nem a Mercedes lesz elöl, de minden bizonnyal egy új kiindulópont érkezik, ismét megnőnek a távolságok.”

Az idei eddigi két verseny után a Mercedes és a Red Bull is egy-egy pole-lal áll, és az egyéni pontversenyben is csak egy pont a különbség Lewis Hamilton és Max Verstappen között, ez alapján pedig izgalmas évre számíthatunk.

A Mercedes csapatfőnöke azt nyilatkozta, jelenleg a Red Bull előttük jár, és hogy a szerencsére is szükségük volt ahhoz, hogy nyerjenek Bahreinben.

 

„Jelenleg a kocsi minden területén a Red Bull mögött vagyunk. Először is fel kell zárkóznunk. Úgy vélem, a versenyek istenei kegyesek voltak hozzánk Bahreinben, akkor sikerült a maximumot kihoznunk az autónkból.”

„Ha minden problémamentesen zajlik, akkor Max Verstappen mögött vagyunk két tizedmásodperccel. De a sportban mindig van valami váratlan, Lewis szuper kört varázsolt, így tudta megszerezni az imolai pole-t.”

Hamilton: A Mercedes pengeélen táncol a W12 egyensúlyával…


Az Ed Carpenter Racing-Chevrolet versenyzője, Rinus VeeKay komolyat bukott az indianapolisi pályán az Indy 500-as teszten, amit sajnos nem úszott meg sérülés nélkül: eltört az ujja.

megosztás
hozzászólás
Vettel elmondta, miért nem kért vakcinát

Előző cikk

Vettel elmondta, miért nem kért vakcinát

Következő cikk

Berger: a szex, a drogok és a rock and roll miatt nem lett meg a bajnoki cím

Berger: a szex, a drogok és a rock and roll miatt nem lett meg a bajnoki cím
Hozzászólások betöltése

Cikk részletei:

Sorozat Forma-1
Versenyzők Lewis Hamilton , Max Verstappen
Csapatok Mercedes , Red Bull Racing
Szerző Gyémánt Péter