Wolff: Jobban várom a szezon kezdetét most, mint márciusban

Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke beszélt a csapat első pályára gurulásának alkalmából, amely az első Forma-1-es eseményt jelenti a pályán a februári barcelonai tesztek óta.

Toto Wolff, Executive Director (Business), Mercedes AMG

Fotót készítette: Mark Sutton / Motorsport Images

A Mercedes Forma-1-es csapata a 2018-as W09-cel, és Valtteri Bottasszal tesztel ma Silverstone-ban, holnap pedig Lewis Hamilton is autóba ülhet.

Az autón egyetlen idei alkatrész sem szerepel, és a Pirelli erre kijelölt tesztgumijait használják. Toto Wolff elmondta, hogy a sűrű versenynaptár nagy kihívást jelent majd a csapatok számára.

„Most legalább tudjuk már, hogy az elkövetkező hónapok során versenyezni fogunk” – nyilatkozta Wolff a Sky Sports-nak. „Ez egy nagyon stabil európai versenynaptár, és mindenki örül annak Brakley-ben, és Brixworth-ben is, hogy végre visszatérünk a pályára. Imádunk versenyezni, és már nagyon hiányoltuk azt.”

Még több F1 hír:

„Nagy kihívás lesz, és ezzel tisztában is vagyunk, de szerintem annyival tartozunk a rajongóinknak, hogy jó versenyzést adunk nekik, és jó show-t mutatunk majd. Mindenkinek nehezek lesznek a tripla futamok, anélkül, hogy hazamehetnénk, de ezek a körülmények ezt követelik meg.”

„Nagyon szűkös időkeret állt csak a rendelkezésünkre, amelyen az autóval foglalkozhattunk, alig van 5 hetünk. Természetesen mi is próbálunk fejlődni, talán viszünk is pár fejlesztést, amelyet az évnek ezen szakaszára terveztünk.”

„Kicsit olyan lesz, mint egy élő tesztelés, ahelyett, hogy az előző versenyeken, vagy szabadedzéseken kipróbálhattuk volna azokat. Ez nagyon izgalmas, és nagyon új elem lesz, egy igazi csavar a bajnokságban, és győzzön a legjobb.”

Toto Wolff, Executive Director (Business), Mercedes AMG, celebrates victory

Toto Wolff, Executive Director (Business), Mercedes AMG, celebrates victory

Fotó készítője: Steve Etherington / Motorsport Images

Wolff azt is elmondta, hogy ő személyesen motiváltabb most, mint Ausztráliában volt.

„Amikor elutaztunk Ausztráliába, nem igazán vártam a versenyt, mert 6 intenzív szezon után, amelyeken a világbajnoki címért harcoltunk, egyszerűen mentálisan fáradt voltam.”

„Amikor eltörölték a versenyt, nem igazán tudtuk még mi történt, de most már boldog vagyok, mert kiéhezettek voltunk a Forma-1-re, és már nagyon várom, hogy versenyezhessünk. Szomorú, hogy nem lehetnek ott a szurkolóink, és a média nagy része sem, de így legalább az maradt meg, amit a legjobban szeretek, a versenyzés.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Magyar felirattal Vettel csapatrádiózása: "Dehogy nyugszom le..."
Következő cikk Nézd meg teljes egészében Alonso újabb parádés szimulátoros győzelmét (videó)

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország